Der Standard: Meg kellene fontolni a lőparancsot

A bécsi Der Standard arra figyelmeztet, hogy Európa saját magát keríti be, és hogy a menekültválság kezelése egyben az unió értelmezését is megkérdőjelezi. Mert aki kerítéseket emel, az elárulja az EU eszméjét és eltemeti a béketervet, amelyért néhány éve még Nobel-díj járt.

2015. október 29., 15:35

A közösség eredetileg azt hirdette meg, hogy egységet képez a sokszínűségben, ám jelenleg inkább úgy áll, hogy az irigység, félelem és a viszály elválasztja egymástól a tagállamokat.

Magyarországot sokan bírálták, amikor hónapokkal ezelőtt először átengedte a migránsokat, majd elkezdte felhúzni a határzárat. Tanácstalanságukban az osztrák politikusoknak sem jut jobb az eszébe, mint a kerítés. De akkor meg kellene fontolniuk a lőparancsot is.

Nem kétséges, hogy az érkező tömegeket ellenőrizni kell és hogy az özönt le kell lassítani, illetve fékezni. A jogosultak befogadásához ugyanakkor kapacitás és politikai akarat szükséges. De mindenkit még a németek sem tudnak befogadni.
Ha Európa nem képes a helyzetet kezelni, és minden állam ismét hozzákezd, hogy felállítsa a maga kerítését – vasfüggönyét –, akkor csődöt mondott a szervezet és ugyanez érvényes a tagországokra is. Ez pedig az EU végének kezdete.

Ami napjainkban történik, azt régóta előre lehetett látni, a teendőkről folytatott viták azonban semmi eredményre nem vezettek. A megállapodást akadályozza a túl sok külön érdek. Az egyes tagok egymás ellenében nem tudják megoldani a kérdést, csakis összefogva. A menekültek, de mindenekelőtt a saját érdekükben.