Der Standard: Az EU-nak tisztáznia kell viszonyát Varsóhoz

A Der Standard azt jósolja, hogy ha így folytatódik, akkor hamarosan szemétdombra kerülnek az unió értékei. A hagyományos válságterületek: Ukrajna, Görögország, euró, menekültáradat mellett az idén két ország okoz majd gondot: Nagy-Britannia és Lengyelország.

2016. január 3., 09:05

Ami utóbbit illeti, az EU-nak tisztáznia kell viszonyát Varsóhoz, amely leépíti a jogállamot, kiiktatja a hatalmi ágak megosztását, korlátozza a sajtószabadságot – olvasható a kommentárban. Brüsszel hiába tiltakozott egy héten belül kétszer is, Kaczynskinak és helytartóinak nyilvánvalóan egyre megy, hogy mit gondol a Bizottság. A szervezet azonban nem eshet ismét a Magyarország esetében elkövetett hibába és nem fogadhatja el a fékek és ellensúlyok visszaszorítását. A magyaroknál lopakodva ment végbe a folyamat, a lengyeleknél rekordidő alatt zajlik az átalakítás. Ha az unió ezt tudomásul veszi, akkor értékközösségként búcsút inthet – figyelmeztet a kommentár szerint joggal a luxemburgi külügyminiszter, a 28-ak előző soros elnöke. Az EU azonban habozik, mert még élénken emlékszik az Ausztria elleni szankciók kudarcára. Pedig nem nézheti tétlenül a történteket. Ha Varsó továbbra is figyelmen kívül hagyja a bírálatokat, igenis élni kell Asselborn javaslatával és meg kell vonni Lengyelország szavazati jogát. De be lehet fagyasztani a pénzügyi támogatásokat is.

Brüsszelnek 2016-ban el kell döntenie, hogy fenn akar-e maradni az értékek és a szolidaritás közösségeként. Vonatkozik ez a menekültek befogadására is. Aki nem kér belőle, az nem élvezhet egyenlő jogokat a döntéseknél, illetve a pénzek elosztásánál. Az is elképzelhető, hogy újjáalakuljon az EU, benne mag-Európával. Ha valaki csak korlátozott együttműködésre hajlandó, az következésképpen kevesebb jogot élvezhet. Utána már nem lehetne kicsemegézni a jót. Minden állam maga dönthet. Az idén az uniónak foglalkoznia kell a saját válságával és szerkezetével is.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)