Demokrácia, de nem jogállam?

- A 2010-es választások után írta: elveszik a lehetőségét tőlünk, hogy alkotmányos demokráciában élhessünk. Akkor elhamarkodottnak tűntek a megállapításai. Ma már kiérleltnek, megalapozottnak és pontosnak mondanám. Sőt kevesellem is őket.

– Nem szeretem a prófétaszerepet. Szakcikkben írtam meg, milyen jogi történések alapján épül le a demokratikus berendezkedés, amely húsz évig látszólag jól működött. Az Alaptörvény elfogadásával és módosítgatásaival ez a folyamat erősödött. Sokan egyetértettek velem, de voltak, akik huhogónak, túlzónak tartottak. Sólyom László azt mondta, nem olyan nagy baj, hogy leépülnek a jogállamiság fontos elemei, mert már kialakult az alkotmányosság kultúrája, amelyet hosszú távon nem befolyásol sem a törvényhozás, sem az alkotmány megváltoztatása. Azzal érvelt, a jogászokban, a politikusokban megvan e kultúrának a képessége, s majd előjön, mint a megtanult nyelv. Szerintem nincs meg bennük, és nem jön elő.

– És a privát polgárokban?

– Még kevésbé.

– Négy éve két hónap elég volt a Fidesznek a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozathoz, az alkotmánybírák jelölésének átírásához, Schmitt Pál „kitalálásához”, a visszamenőleges pofátlansági adóhoz, a köztisztviselők felmondásához. Önnek pedig ahhoz, hogy temesse a jogállamot. Meglepődött a rapid tempón?

– Nem nagyon. Az első jelek már nyíltan megjelentek Orbán kötcsei beszédében a centrális erőtérről. Azóta is többször beszélt arról: ők mást akarnak a ’89-ben kialakított liberális demokráciamodellhez képest. Az egyéni szabadságra épülő felfogással szemben a közösségi értékeket állították előtérbe, soha nem is titkolták.

– A néphatalom, a többségi modell áll szemben a hatalommegosztásra épülő rendszerrel.

– Igen, ha többségin a képviselők többségét érti, és nem a népét. De a tévedés abban van: a civilizált világban nincs alternatívája a liberális demokráciafelfogásnak. A legutóbbi alkotmánybírósági határozatban – amely nagyon helyesen nem engedte hatályba lépni a Ptk. egyik passzusát – az ellenzők épp azt vezetik le, hogy az Alaptörvény nem individuális jogok alapján áll, mint a „régi” alkotmány. Kétségtelen, a közösségi érdekek az egyéniekhez képest az Alaptörvényben erősen felülreprezentáltak, ami bizony más alkotmányos felfogást tükröz.

– Vagyis nem mondhatjuk, hogy nem demokratikus, legfeljebb azt: az előző ideológiához, szabályozáshoz képest egészen más.

– Így van. Nem is értek egyet azokkal, akik szerint nálunk nincs demokrácia. Van, de ez illiberális demokrácia.

– Hogy van ez? Demokrácia van, jogállam nincs?

– A nem jogállami demokráciáknak számos típusa létezik. Az egyik éppen a közösség érdekeit állítja előtérbe. Példa rá Szingapúr. Ott – ahogy nálunk is – a jogállam két fő eleme, a hatalommegosztás és az alapvető jogok garanciái erősen visszaszorultak. Ugyanakkor ezek a hibrid rendszerek nem diktatúrák. Magyarország sem hasonlítható Kubához, sem Észak-Koreához, még Kínához sem. És bár a hatalommegosztásnak nagyon komoly hiátusai vannak, mégsem mondhatom, hogy semmiféle formában nem érvényesül. Hiszen a végrehajtó hatalom elkülönül a törvényhozóitól, s a bírói hatalom is el van választva az előbbi kettőtől, még ha függetlensége erősen korlátozott is. Megkülönbözteti a diktatúráktól a mi rendszerünket a szabad választás is. Akkor is, ha játékszabályai aligha mondhatók tisztességesnek.

– Én áldemokráciának nevezném. Hiszen nem mondható szabadnak egy választás, amelynek játékszabályai törvénytelenek. Politikai egyeztetések nincsenek, a tárgyalásos demokráciát felváltotta a kinevezéses.

– Igen, az alkotmány a politika játékszerévé vált. Most készülő tanulmányomban az Alkotmánybíróság elmúlt évéről kimutatom: tizenkét fontos határozatból tízben a testület politikai jellegű döntést hozott. Az érvek, a megfontolások nem alkotmányjogiak, hanem lényegében politikaiak.

– Szabad választásokat említett. Csakugyan, a jelölteket nem viszi el a rabomobil. Haraszti Miklós szabad, de nem tiszta választásról, „törvényes megszorítási láncról” beszélt.

– Igaza van. Erősen lejtős pályán játszanak a csapatok, s megeshet: a kormánypártok akkor is nyernek, ha az ellenzék esetleg több szavazatot kap. Oroszországban például nincsenek valódi pártok, ott a választás kimenetele eleve nem kérdéses.

– Nálunk meg kérdéses, de nem eleve?

– A választás nincs elcsalva. Nem igaz, hogy akármi történik, a kormánypártok nyernek. Körülbelül hatszázalékos az előnyük.

– Nem több ennél az egyfordulós rendszerrel? A választási körzetek átformálásával? A külföldiek közötti diszkriminációval? A hirdetések körüli machinációkkal?

– Az egyfordulós rendszer önmagában nem antidemokratikus. A Political Capital kiszámolta: az aránytalan rendszer annyiban vált még aránytalanabbá, hogy a parlamenti kétharmadhoz eddig 52-53 százalékos győzelem kellett, most elég 46-48 százalék.

– Formáljogilag minden passzus védhető, csakhogy létezik más megközelítés is: olyan volt – ilyen lett. Nehéz elfogadni, hogy új hatalomhoz új metódus dukál, pláne, ha a szándék és a magyarázat sanda, sunyi.

– Persze, az egyfordulós rendszer a Fidesz érdekeinek kedvez, mégsem mondható, hogy nem alkotmányos.

– Szerintem ez is meg a komplett politikai rendszer is törvényesen antidemokratikus.

– Jó, de megvolt hozzá a kétharmados többség. Másrészt ügyelnek a látszatra, a vegyes rendszert megtartották, pedig áttérhettek volna a sima egyéni kerületi rendszerre: nem lenne pártlista, és a Fidesz megnyerné a kerületek 98 százalékát. Erre mit mondana?

– Amit az imént: nem ilyen volt.

– Igen, ebből a demokráciafelfogásból hiányzik a megegyezésre törekvésnek még a minimuma is. Konszenzus nélkül formálták a választási rendszert a saját kedvükre. De az aránytalanság vissza is üthet. Egy, a kormányoldalnál legalább hat százalékkal erősebb ellenzék túl is győzhetné magát.

– Arra céloz, ha nem nyer az ellenzék, arról saját maga tehet, és nem a választási szisztéma?

– Pontosan. Nem azért veszít az ellenzék, ha veszít, mert lejt a pálya. Egyébként lejt, és ez elfogadhatatlan. A Fidesz sem azért nyer, ha nyer, mert neki kedvez a törvény, hanem azért, mert nagyobb a támogatottsága. Azért nagyobb, mert az alkotmányos rendszer, a jogállam értékei még mindig nem érték el a polgárok ingerküszöbét.