Dáridó és emigráció

Éppen ezért Boros Oszkár úr Humbug! című – a 28. számban megjelent – véleményével nem tudok mit kezdeni. Amit ugyanis Sándor Zsuzsa leírt, az én személyes tapasztalataim alapján teljesen megfelelhet a valóságnak, annak ellenére, hogy Jávori Fegya életútját nem ismerem, viszont – általánosságban – alá tudom támasztani Sándor Zsuzsát.

Miről van szó?

Hosszú éveket, később pedig számtalan esetben heteket töltöttem Moszkvában. Egyik ilyen alkalommal – a hetvenes évek valamelyikében – a Rosszija szállóban éjszaka nem tudtam aludni a szomszéd szobában zajló hangos mulatozás miatt. Dörömbölni kezdtem a falon, s miután ez eredménytelen maradt, felkeltem, és bekopogtam az ajtón. Lakói elnézést kértek, és minden ellenkezésem ellenére be kellett mennem hozzájuk. A szobában hatan-nyolcan tartózkodtak, az asztalon számtalan pezsgős- és vodkásüveg, valamint mindenféle keleti csemege, kaviár és húsfélék társaságában folyt a dáridó. Elmondták, hogy ők grúziai zsidók, és az utolsó estéjüket töltik a Szovjetunióban, mert a kormányzat lehetővé tette nekik, az ott élő zsidók számára, hogy végleg elhagyhassák a Szovjetuniót, és kivándoroljanak Izraelbe. Azt, hogy ezt milyen áron érték el, nem mondták, csak azt, hogy ez minden zsidónak engedélyezett, és ők – bár igen jó pozíciókat hagynak hátra – sietve élnek az alkalommal, mielőtt még a kormány meggondolná magát.

Nem sokkal ezután Budapesten megismerkedtem egy ugyancsak Grúziából kivándorolt zsidó családdal, akik tengerparti szállodájukat hagyták oda, és innen már nem mentek tovább. Azóta már magyar állampolgárok, van egy kis üzletük, és boldogok – legalábbis egyelőre – hogy itt élhetnek lényegesen szerényebb körülmények között, mint annak idején odahaza.

Sándor Zsuzsanna cikke tehát nem légből kapott. Tény: a hetvenes években már volt egy tömeges kivándorlási lehetőség a Szovjetunióban élő és onnan emigrálni kívánó zsidók számára.

Dr. Horváth András
Budapest