Czeglédy Csaba hivatali visszaéléssel vádolta meg a pere ügyészét, felfüggesztett börtönbüntetést kér rá
Pótmagánvádat terjesztett elő a perében eljáró ügyész ellen Czeglédy Csaba. A Szegeden több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő szombathelyi politikus azzal gyanúsítja Szanka Ferencet, hogy szándékosan, a tények elferdítésével és elhallgatásával érte el, hogy szeptember elején még három hónapra meghosszabbítsák az előzetes letartóztatását – mondta el Hankó Faragó Miklós, Czeglédy csaba ügyvédje a hvg.hu-nak.
A Csongrád Megyei Főügyészség nevében Szanka Ferenc két hónapja, augusztus vége felé indítványozta, hogy meghosszabbítsák Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását. Az ügyész arra hivatkozott, hogy ha a szombathelyi politikus szabadlábon védekezhetne, akkor megpróbálná meghiúsítani a nyomozás sikerét. Ezt az ügyész egy tanú vallomásával támasztotta alá, amely szerint Czeglédy Csaba utasítására egy szombathelyi cégénél tartott házkutatás során nem mutattak meg mindent a nyomozóknak. Bár a tanúvallomást kivizsgálták, a benne szereplő állításokat pedig maguk a házkutatást végző nyomozók cáfolták, Szanka Ferenc a bíróság ellőtt úgy tett, mintha ez a cáfolat nem létezne, és szeptember 3-án a tanúvallomásra hivatkozva érvelt az előzetes letartóztatás meghosszabbítása mellett.
Czeglédy Csaba emiatt akarja pótmagánváddal bíróság elé vinni Szanka Ferencet, ügyvédje szerint pedig a Szegedi Járásbíróság már iktatta is a büntetőügyet. Indítványában a szombathelyi politikus felfüggesztett börtönbüntetést kér az ügyészre hivatali visszaélés miatt.
Czeglédy Csaba éppen vádemelés előtt áll. Költségvetési csalással gyanúsítják, vagyis hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül a társaival 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakított ki, és a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. Nemrég fegyelmi eljárást indítottak ellene, mert túl sok könyve van és azért is, mert túl hosszú a borostája. Néhány héttel ezelőtt elromlott a mobiltelefonja, ami miatt nem tudják tartani a kapcsolatot egymással a vádemelés előtti időszakban.
Czeglédy Csabának egy előzetes letartóztatásban töltött év után elveszítette a mandátumát. Emiatt Szombathelyen időközi önkormányzati választást írtak ki, amelyet október 14-én László Győző, az az Éljen Szombathely! nevű civil szervezet jelöltje nyert. Ez ugyanaz a civil szervezet, amely az MSZP-s politikus mögé is beállt korábban.
A szombathelyi politikus indulni akart az április 8-i parlamenti választásokon, és a mentelmi joga miatt ki is engedték, de ezt a mentelmi jogot Polt Péter legfőbb ügyész kérésére a Nemzeti Választási Bizottság villámgyorsan felfüggesztette, így újra bevitték. A családi vacsora mellől kellett felállnia.
Október 9-én volt hír, hogy Czeglédy Csabát megbüntették, mert az engedélyezettnél 47 könyvvel többet tartott a cellájában. A köteteket elkobozták, a visszaesés veszélye a borosta-gate-tel ellentétben kizárt.