Csípőből tüzelt Tarlós, káosz van

Miután Kocsis István, a BKV vezérigazgatója sms-ben tájékoztatta Tarlós Istvánt, hogy a cég rossz pénzügyi helyzete miatt a BKV csak ideiglenes vasúti működési engedélyt kapott, a főpolgármester a városházán és a közlekedési vállalatnál is vizsgálatot indított a BKV működési engedélyeinek ügyében.

2010. november 12., 08:01

Tarlós az sms miatt vizsgálatot indított, de csak később mondja meg, hogy miért – adta hírül az origo.hu. Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója azt közölte: a főpolgármester a BKV-nál és a városházán is „vizsgálatot indított” az sms miatt, amelyet lengyelországi útja alatt küldtek neki. Az origo.hu azt írja: a városháza szerint az sms-ben Tarlóst arról tájékoztatták, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság november nyolcadikával a BKV valamennyi vasúthatósági működési engedélyét felfüggesztette, ezzel egyidejűleg pedig fél évig érvényes, ideiglenes működési engedélyt adott ki. Azt is megüzenték a polgármesternek: a döntés oka az, hogy „igazolni kell a társaság pénzügyi teljesítőképességét”.

Tarlós István amúgy a minap jelentette be, hogy a BKV működési engedélyét pénzügyi okokból felfüggesztették, ami szerinte „nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a szocialista-szabaddemokrata városvezetés a BKV-ban csődtömeget hagyott maga után” – írja az origo.hu.

Közben a közlekedési hatóság közzétette az eredeti határozatokat, amelyekből ugyanaz derül ki, mint ami a városháza által idézett sms-ben olvasható: a működési engedély felfüggesztése nem általában érinti a BKV-t, csak annak egyes vasúti szolgáltatásait. Az origo.hu kérdésére Szűcs Somlyó Mária nem részletezte, mit kifogásol az üzenet tartalmában Tarlós István, és miért kezdeményezett vizsgálatot.

Az MTI híradása szerint Tarlós István főpolgármester a városházán és a BKV-nál is vizsgálatot indított a BKV működési engedélyeinek ügyében. A Főpolgármesteri Hivatal arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a teljes BKV működési engedélyét függesztette fel a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A BKV-nál akkor nem kommentálták az NKH döntését.


Szűcs Somlyó Mária, a hivatal kommunikációs igazgatója közleményében ugyanakkor szó szerint idézi Kocsis István BKV-vezérigazgató SMS-üzenetét, amelyet a Lengyelországban tartózkodó Tarlós Istvánnak küldött. A közlekedési vállalat vezetője ebben az üzenetben arról tájékoztatta a főpolgármestert, hogy az NKH november nyolcadikától a BKV „valamennyi vasúthatósági működési engedélyét” függesztette fel, és ezzel egy időben féléves, ideiglenes működési engedélyt adott ki.

Az MTI beszámol arról, hogy Kocsis a főpolgármesternek írt üzenetében arra is kitér, hogy az NKH a vasúthatósági engedély felfüggesztését azzal magyarázta: a társaság a következő 12 hónapra nem tudta igazolni a pénzügyi teljesítőképesség vasúti törvényben előírt követelményét. Szűcs Somlyó Mária közleményében megjegyzi: a közlekedési hatóság a tavasszal bekért adatok alapján hozta meg a határozatát.

A Főpolgármesteri Hivatal október 22-ei tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István megállapodott abban, hogy a kormány még novemberben 7,5 plusz 5 milliárd forint támogatást nyújt a BKV Zrt. számára. E nélkül a cég működőképessége kerülne veszélybe. A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus végén tudatta, hogy csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV pénzügyi helyzete miatt. A BKV saját kimutatása szerint belső eladósodottságuk 720 milliárd forint, ekkora egyösszegű fejlesztést kellene a cégben végrehajtani ahhoz, hogy a műszaki színvonalat optimális szintre hozzák. A cég teljes megújítása ennél többe, 2000 milliárd forintba kerülne – írja az MTI.

Az mr1-kossuth.hu arról számol be, hogy az elmúlt napokban egymásnak teljesen ellentmondó hírek jelentek meg a közlekedési társaságról. A Főpolgármesteri Hivatal pár napja arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A hatóság egy nappal később honlapján is közzétette határozatát, ez azonban ellentmond Tarlós István bejelentésének. Eszerint ugyanis nem a BKV, hanem csak a HÉV és a Libegő ideiglenes felfüggesztésről döntöttek.

A fővárosi MSZP-frakció még szerdán elkérte a határozatot. Horváth Csaba frakcióvezető azt mondja: bár megkapták, továbbra sem látnak tisztán: jogilag ugyanis valóban csak vasúti ágazatokról döntött a hatóság. A HÉV-et, a Libegőt és a Fogaskerekűt függesztették fel, ugyanakkor a döntést a vállalat egészére vonatkozó megállapítások miatt hozták – magyarázta Horváth Csaba.

Az mr1-kossuth.hu azt is írja: a döntésről két napja nem nyilatkozik sem a BKV, sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A főpolgármester közleményéből pedig továbbra sem derül ki, pontosan mit érint a felfüggesztés. Az MR1-Kossuth Rádió több BKV-s informátora viszont azt mondta: a felújítások elmaradása miatt csak a HÉV-nél lehet indokolt egy ilyen döntés. A hatóság viszont pénzügyi problémákat említ.

Nol.hu tudósítása szerint Tarlós az sms alapján csípőből tüzelt, amikor az üzenet alapján adta ki a BKV működési engedély visszavonásáról szóló közleményét. Most pedig vizsgálatot indít a Városházán és a BKV-nál, mert a BKV működési engedélyének felfüggesztése ügyében lengyelországi útján az alábbi SMS üzenetet kapta a BKV vezérigazgatójától:
„A Nemzeti Közlekedési Hatóság november 8-ával valamennyi vasúthatósági működési engedélyünket felfüggesztette, egyidejűleg pedig ideiglenes működési engedélyt adott ki. Az ideiglenes engedély 6 hónapig érvényes. A felfüggesztés indoka, hogy a vasúti törvény alapján igazolni kell társaságunk pénzügyi teljesítőképességét kérelmünk benyújtását követő 12 hónapos időszakra vonatkozóan, és az NKH megállapította, hogy e kritériumnak nem felelünk meg."
A nol.hu írásában hozzáteszi: A közlekedési hatóság a határozatát egyébként a tavasszal bekért adatok alapján hozta meg. Mint ismeretes a minap a fővárosi önkormányzat szintén közleményben tudatta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság visszavonta a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó információról azonban kiderült, csupán részlegesen igaz. Az NKH ugyanis csak a HÉV, a Libegő és az elővárosi vasút engedélyeit vonta vissza, rögtön kiadva az ideiglenes engedélyt.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője a Népszabadságnak eljuttatott nyilatkozatában továbbra is érthetetlen tartja a káoszt, ami az ügyet körülveszi, valamint az is, miért nem nyilatkozott sem a BKV sem az NKH. Reméli, hogy a főpolgármester által kezdeményezett vizsgálat megadja a válaszokat, amikre a budapestiek várnak, vagy talán maga a főpolgármester tud érdemi információkkal szolgálni.