Kiugrott az emberek szeme, amikor meglátták a cseresznye árát ezen a piacon

A Blikk újságírói leellenőrizték az árakat egy debreceni piacon, miután egy olvasójuk 12 000 forintos kilónkénti cseresznyét fotózott.

2022. május 23., 20:30

Szerző:

Kiderült, hogy nagyon speciális fajtából származott az a cseresznye, ami egy termelői csoportba posztolt fotó szerint 12 000 forintba került a debreceni piacon. A Blikk utánajárt a történetnek, és rájött, egyik olvasójuk képe a Bigarreau Burlat' fajátjú, különleges gyümölcs első terméséből származott, amit a nagybani piacon árultak.

Miután a kép kikerült, az olvasójuk egyik barátja elárulta a nagy drágaság okát is. Szerinte:

„Két karton volt belőle, és az eladó csak 5 kilogrammot vett meg belőlük összesen 50 ezer forintért és 2000 forint haszonért árulja. Azért vette meg, hogy még szebb, változatosabb legyen a pultja. A barátom szerint az idei első magyar szamóca is ugyanennyi volt.”

Pár nap múlva szerinte, amikor az új termés már nem lesz ekkora újdonság, ennek a termésnek az esetében is 3000 forintos kilónkénti árra csúszik majd vissza. Ez még ugyan így is drága, de a Blikk forrása elmondta,

ennek ellenére a cseresznye így is elég jól fogy.

Ha kíváncsi a részletekre is, ne hagyja ki a Blikk részletes piaci szemléjét.

(Kiemelt kép: Illusztráció. Fotó: Pixabay)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.