Családon belüli erőszak: az elkövetők általában nem változnak meg
Az első felszólalók egyike, Markku Virri, Finnország budapesti nagykövete arra emlékeztetett, hogy országának, amely az EU Tanácsának soros elnöke, mennyire fontos a nemek közötti egyenlőség, a nők jogainak ügye. Hazájában is probléma a nők elleni erőszak, és emiatt folyamatosan dolgoznak az állami és az intézményi fellépés hatékony eszközein. Beszédében arra ösztönözte a többi uniós tagállamot, hogy ratifikálják az Isztambuli Egyezményt (lásd keretes írásunkat – a szerk.) Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen a nemek közötti egyenlőség előmozdítását kiemelt feladatának nevezte.
– A múlt héten Finnország kormányzata második alkalommal adta át a nemek közötti esélyegyenlőség díját. E díjjal globális szinten szeretnénk támogatni az ügyet. Az idei díjazottunk a nemzetközi szinten is nagyhatású „Equality Now” („Egyenlőség most”) elnevezésű jogvédő civilszervezet, amely sokat tesz egyebek mellett a gyerekházasságok, a nemiszervcsonkítások visszaszorításáért – közölte Markku Virri, hozzátéve: hosszú távú eredményeket csak az állami és civil szereplők, illetve a média közös fellépésével lehet elérni. A magyarországi közös együttműködés lehetőségeiről sokat elmond, hogy egy ennyire fontos civil szervezet jubileumi konferenciáján egyetlen állami szerv sem képviseltette magát hivatalosan: sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Belügyminisztérium, sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróságok.
– 25 ezer hívás, 5 ezer megelőző foglalkozás fiataloknak, 120 képzés szakemberek számára, 20 szakmai könyv, 20 féle szórólap – összegezte röviden az elmúlt 25 évet Tóth Györgyi, a NANE Egyesület tagja, az Európai Nők Az Erőszak Ellen (WAVE) Hálózat Tanácsadó Testületének póttagja, hozzátéve: a NANE több jogszabály, norma-protokoll bevezetésén munkálkodott. Így közük volt a zaklatás bűncselekményi tényállása, illetve a távoltartás bevezetéséhez a büntetőeljárások rendszerébe, továbbá részt vettek a családon belüli erőszakkal szembeni rendőri fellépés normáinak kidolgozásában. 15 éve szervezik ugyanakkor a 16 Akciónapot (A 16 Akciónapot 1991 óta tartják november 25. – ez a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja – és az emberi jogok világnapja, vagyis december 10. között azzal a céllal, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a nők elleni erőszak óriási problémahalmazára.) Tóth Györgyi ironikusan, de a hangjában szomorúsággal tette hozzá, hogy míg 15 éve november 25-ét a hallgatás kísérte, addig idén legalább egy közleményt kiadott az illetékes minisztérium.
– A munkánk folyamatos hegymenet – jelentette ki, utalva arra, hogy az elmúlt évtizedek politikai gondolkodásában nem kapott kiemelt szerepet a nők elleni erőszak visszaszorításának ügye, ezzel kapcsolatban az állam nem biztosította a szakszerű és szükséges intézkedéseket, mint ahogy az erőszak elleni hatékony fellépéshez szükséges anyagi forrásokat sem.
Elmondta: 2010 után azonban a hegymenet még meredekebbé vált, mert a NANE – más emberi jogokért és demokratikus alapértékekért küzdő civilszervezetekkel együtt – a kormányzati lejárató kampány célkeresztjébe került. – Ez a hozzáállás gátolja az áldozatok védelmét – tette hozzá.
A konferencia egyik legérdekesebb előadását a Massachusetts államból bejelentkező Lundy Bancroft tartotta, aki 30 éve dolgozik bántalmazókkal, több ezer esetettel találkozott, jól ismeri a pszichológiai profiljukat. Két könyve magyarul is elérhető (Mi jár a bántalmazó fejében? és Lehet-e jó apa a bántalmazó?). Elmondása szerint mindenféle társadalmi rétegből származó bántalmazóval találkozott az elmúlt 30 évben, köztük sok, komoly karriert befutó férfival.
– Abból, ahogy ezek a férfiak beszélnek, nem lehet megállapítani, hogy elkövetők lennének. Gyakran kifejezetten szimpatikusak. Színészi előadással képesek a legcsodálatosabb apa benyomását kelteni, végtelenül manipulatívak. Erre a benyomásra szükségük is van, hiszen pontosan tudják, hogy a gyerekelhelyezési perek során a bírók a tárgyalóteremben is figyelik őket
– mondta.
Lundy Bancroft rámutatott egy olyan mítoszra, amelyre valamennyi, gyerekelhelyezési ügyekben döntő, gyakorló bírónak fel kellene hívni a figyelmét. – Ez a mítosz az, hogy a bántalmazónak párkapcsolati problémái vannak. Vagyis hogy a családon belüli erőszak, a verés azért alakul ki, mert két felnőtt ember konliktusba keveredik, és a feszültség eszkalálódásából ered az erőszak. De ez nem így van. Az elmúlt évtizedekben kétezer esettel találkoztam, és köztük egyetlenegy esetén sem volt párkapcsolati problémája az elkövetőnek. Az erőszak nem két fél viszonya miatt alakult ki, hanem azért, mert az egyik fél bántalmazó volt. Ezt minden bírónak tudnia kellene. Ha elhisszük ugyanis, hogy a nők elleni erőszak forrása párkapcsolati probléma, akkor arra a téves következtetésre juthatunk, hogy a probléma megoldható. Azzal például, ha befejeződik a párkapcsolat. Ehhez képest a valóság azt mutatja: szakítás után az elkövető még brutálisabb lesz, még inkább bosszúállóvá válik, mert el merte őt hagyni a nő – fejtette ki.
Lundy Bancroft rámutatott a bántalmazók azon fontos ismérvére is, hogy a valódi céljuk az, hogy minél több szenvedést okozzanak. A bántalmazók a szakítást, a válást követően megpróbálják megmérgezni a nő és a gyerek viszonyát is. – Ez is olyan momentum, amelyet nem ismernek a bírók, és ez a hiányosságuk számtalan téves ítélethez vezet – tette hozzá. A szakember azt is elmondta, hogy a bántalmazónak fontos a partner kontrollálása, ezért afféle diktátorként viselkedik a családban. – Ez a diktátori magatartás a gyerekre is kiterjedhet. A gyerek úgy nő fel, hogy azt látja, ha az anya nem azt teszi, amit az apa kér tőle, akkor megveri. A kontroll igénye azonban a kapcsolat megszakadásával sem múlik el, s a gyerek eszközként funkcionál a bántalmazó számára, hogy tovább terrorizálja az anyát – magyarázta. Lundy Bancroft szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy egy bántalmazó apa megváltozna: erre csak akkor van esély, ha belátja, hogy helytelenül viselkedett. A szakember harminc év tapasztalatával a háta mögött azt állítja: az elkövetők általában nem változnak meg. Ezért arra figyelmeztet: minden fogadalmat, amelyet a bántalmazók tesznek, csak kételyekkel szabad fogadni.
Lundy BancroftA szakember azt a tévképzetet is szerette volna eloszlatni, hogy a bántalmazó azért üt, mert stressz éri. – Nem, ez nem igaz: ha valakiben nincs hajlandóság erre, akkor sem válik bántalmazóvá, ha stressz éri. A bántalmazás egyáltalán nem stresszfüggő. A bántalmazó ugyanakkor meg van győződve arról, hogy nem felelős a tetteiért. Erőszakos magatartását azzal magyarázza, hogy azt az anya idézi elő. A legrosszabb, amit egy gyerekkel el lehet követni, ha annak van kitéve, hogy ilyen környezetben nőjön fel – fogalmazott felkavaró előadásában Lundy Bancroft.
Ehhez pedig érdemes hozzátenni azt is, hogy kutatások bizonyítják: a bántalmazók gyerekei, felnővén, maguk is bántalmazóvá válnak. A családon belüli erőszak elleni hatékony fellépés tehát már csak azért is fontos lenne, hogy a társadalom ne termelje ki a következő bántalmazó generációt.
Isztambuli egyezmény: a magyar kormánynak nem kell tőle tartania
Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, vagyis az úgynevezett isztambuli egyezményt az Európa Tanács fogadta el. 2011-ben Magyarország is aláírta a 2014-ben hatályba lépő dokumentumot. Az egyezményt 34 ország és az Európai Unió is ratifikálta már. Magyarország kormánya ezt azért nem tette meg, mert az egyezmény szövegében szerepel egy általa „nem konszenzusosnak” tartott fogalom, a gender, amit „nem tud beilleszteni” a magyar jogrendbe. Kifogásolja ugyan akkor az egyezmény menekültüggyel foglalkozó fejezetét is. A NANE konferenciáján nagyon egyértelmű magyarázatot adott a gender fogalommal kapcsolatban Marceline Naudi, az Európa Tanács Isztambuli Egyezményének végrehajtását ellenőrző GREVIO Bizottság elnöke. Mintha csak a magyar kormánynak magyarázta volna el, hogy miért is nem kell tartania a gender szótól.
– A gender, azaz a társadalmi nem fogalmát használjuk az egyezmény szövegében, mert a nők elleni erőszak kérdése összefüggésben van a nőknek a társadalomban elfoglalt helyével. A nőknek vannak kialakult szerepei, amelyek egy részéből egyenlőtlenségek származnak, illetve az erőszak bizonyos formái is ide eredeztethetők. Nem lehet anélkül a nőket érő erőszakkal foglalkozni, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket figyelmen kívül hagyjuk. De! A gender szót nem kötelező beleírni a nemzeti jogba! Az egyezmény ratifikálásából nem következik az azonos nemű párok elismerése, nem következik a családi élet szabályozása, nem is ad az egyezmény szövege semmilyen definíciót a családról. Az egyezmény mindössze azt várja el, hogy biztosítsa az áldozatok biztonságát, akárhogy definiálja is egy ország a család fogalmát – fejtette ki Marceline Naudi. Ez az állásfoglalás nagyon fontos üzenet a kormány felé, hiszen okafogyottá teszi azt az érvelést, hogy Magyarország a gender-ideológia miatt nem ratifikálja az egyezményt. Marceline Naudi elmondta: azok az országok, amelyek már túlestek a ratifikáción, érzékelhetően sokat léptek előre az erőszak elleni küzdelemben. Immár Tunézia is – ez afrikai állam – kérte, hadd csatlakozzon az egyezményhez.
