Ha már nem vagy az enyém, ne legyél senki másé
A budapesti Zöldlomb utcában egy 35 éves férfi ölte 31 éves élettársát és 4 éves gyereküket, majd öngyilkos lett. Nyíregyházán egy 42 éves férfi lőtt le engedéllyel tartott vadászpuskájával egy 41 éves férfit és annak 65 éves apját. A Heves megyei Andornaktályán egy 46 éves férfi végzett 44 éves élettársával, és 5 éves közös gyerekükkel.
Mindhárom esetben féltékenység lehetett a kiváltó ok, és a konfliktusból egyik elkövető sem látott más kiutat, csak a gyilkosságot. A budapesti és a Heves megyei esetben talán úgy lehetne összefoglalni a legérzékletesebben az indítékot, hogy
„ha már nem vagy az enyém, ne legyél senki másé sem.”
Az andornaktályai esetben többen is arról számoltak be, hogy a családfőnek, aki nyolc hónapja vált el a feleségétől, a bűncselekmény elkövetésének napján kellett volna elköltöznie a házból. A Zöldlomb utcai társasházban szabályos vérfürdőt rendező férfi évekkel ezelőtt állítólag azt mondta, hogy ő megölné a párját, ha el akarná hagyni. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, mint ami a sajtóban megjelent (hogy előre eltervezte tettét), de jól érzékelteti, hogyan is viszonyul valaki a szerelmi konfliktushoz.
A nyíregyházi kettős gyilkos azért végezhetett felesége egykori szeretőjével, mert az tiszteletlenül beszélt a párjával.
- Attól még, hogy az egyik fél ki akar lépni a kapcsolatból, nem biztos, hogy a másik is - mondja a 168 Órának Németh Zsolt kriminológus. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint az iskolákban ezzel kapcsolatban kellene jobban felvilágosítani a gyerekeket a drogprevenció helyett. - Anélkül, hogy az áldozathibáztatás csapdájába esnénk, fontos beszélni arról is, hogy ebben a három esetben nem csak a későbbi tettesek miatt fajulhattak odáig a dolgok, hogy tragédia lett a vége. Nem szeretem használni az "ebben az új világban" fordulatot, de azt látom, hogy az élet semmilyen területén nem működik, hogy megoldást keressünk a konfrontáció helyett - magyarázza Németh Zsolt.
Bár a budapesti, a nyíregyházi és az andornaktályai gyilkosságok másfél héten belül történtek, az egyetlen közös pont az indíték, vagyis a féltékenység lehet. – Elképzelhető, hogy az andornaktályai elkövető olvasott a lapokban a Zöldlomb utcai tragédiáról, és akár fel is erősíthette benne a szándékait, de nem valószínű, hogy megpróbálta volna lemásolni. Mivel a hírek szerint először megkötözte a gyerekét és a volt feleségét, az sem biztos, hogy azzal a szándékkal tette, hogy aztán elmegy a végsőkig, és megöli őket. Az is lehet, hogy csak rájuk akart ijeszteni, de mondtak neki valami olyat, aminek hatására minden elsötétült nála.
A három holttestet a nagymama találta meg, aki a Bors szerint a ház alsó szintjén aludt, miközben a férfi kiirtotta a családját, majd felakasztotta magát. Németh Zsolt szerint elképzelhető, hogy az idős asszony életét az mentette meg, hogy nem „zavarta meg” a tettest.
A három esetből kettőben az agresszió a család felé irányult, a Zöldlomb utcai elkövető még a kutyájukat is megölte. A nyíregyházi panzióban múlt héten történt kettős gyilkosság esetében azonban nem családtag volt az áldozat, hanem az az ember, aki tönkretette a szerelmi idillt, vagyis az elkövető haragja abban az esetben nem a párja és a gyerekük felé irányult.
Az elkövetési eszközök sem egyeznek. Zöldlomb utcában késsel, Nyíregyházán lőfegyverrel hajtották végre a bűncselekményt, Andornaktályán pedig megfojtották az áldozatokat.
Német Zsolt sem tud pontos magyarázatot adni arra, hogy az ilyen esetekben miért kell megölni a közös gyereket, de elképzelhető, hogy az elkövető nem akarja, hogy a gyerek ilyen romlott világban nőjön fel. Abban az esetben pedig, amikor a családfő a gyerekével végez elsőként, azért teszi, mert különös fájdalmat akar okozni az anyának. Az viszont a rendőrség tájékoztatása alapján nem egyértelmű, hogy ez történt-e a Zöldlomb utcában, az andornaktályai esetben pedig a folyamatban lévő nyomozás miatt nem adnak ezzel kapcsolatban tájékoztatást, vagyis hogy az anyának mindkét esetben azzal a tudattal kellett-e meghalni, hogy gyereküket megölték.