Csak a házasság nem lehet unortodox?!

Miközben a kormány tagjai harsognak az unortodoxia fontosságától, az emberek magánéletét illetően a magukat kereszténydemokratáknak nevező politikusok folyamatosan az ortodox megoldások mellett kampányolnak. Hol arról beszélnek, hogy a női önmegvalósítás legbiztosabb módja a gyerekszülés, hol azzal igyekeznek megbélyegezni az állami-egyházi jóváhagyás nélkül működő családokat, hogy nem is családok.

Az ortodox és a „nem ortodox” házasságokra vonatkozóan sem lehet általánosítani. Az együttélés az együttélés! Abban mindig érvényesülhetnek tipikus mechanizmusok, ezek azonban nem fátumok. Csupán jellemző játszmák, amelyek egyszerűen attól keletkeznek, hogy nem egy, hanem két ember tart fenn egy közös életteret, és hogy ez folyamatos összehangolódást, figyelmet kíván, ami cseppet sem könnyű. Ebből a szempontból teljesen mindegy, ki az a két ember. Ahol testvérek élnek együtt, ők keseríthetik egymás életét az önzésükkel, figyelmetlenségeikkel, ahol meg melegek, ott ők.

Lehet, hogy egy együttélésben néhány szempontból fontos a hivatalosság és a papír, különösen az elején, de sem a családi élet minősége, sem az erkölcsössége nem azon múlik, hogy a megkezdésekor a felek igénybe vették-e az állam vagy az egyház rituális keretek közt megadott jóváhagyását. Európában a fiataloknak ma már több mint az egyharmada él szabadon választott, spontánnak vagy autonómnak is nevezhető, élettársi kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy az idősebb generációknak is legalább az egyharmada szimpátiával nézi (vagy elnézi – a szerk.) az ilyen kapcsolatokat, de a tapasztalatok szerint nemcsak a szüleik fogadják ezt el. Mert aki közelről lát ilyet, az pontosan tudja, hogy ezek ugyanolyan családok, házasságok, mint az összes többi. Emellett egyre nagyobb divat, hogy amikor megérett rá a helyzet, akkor családjuk, barátaik adják össze őket, a hivatalosság mellőzésével – tehát a rituálé is alternatív. Ami pedig szép és erős kötés. Nem minden ámen kimondásához kell anyakönyvvezető vagy pap. Akinek fontos, menjen hozzájuk, de akinek nem, annak ez a hozzáállása ne befolyásolhassa családjának későbbi sorsát. Méltánytalan, ha akár a szociális helyzetüket, akár az öröklésük rendjét az egyébként ugyanolyan körülmények között élőkétől eltérően szabályozzák a törvények, csak mert másmilyen volt az esküvőjük, vagy nem is volt. Ezt ma már a többség tudja, csak a kereszténydemokraták tesznek úgy, mintha nem értenék. De ha valóban nem értik, ennek is az ő gondjuknak kell megmaradnia.

A családi létnek – teljesen függetlenül attól, hogy pecsételt vagy pecséttelen formáiról van-e szó – a mai szociális és munkaügyi körülmények között megvannak a maga legkevésbé sem súlytalan problémái. És az most már tényleg tűrhetetlen, hogy miközben a kormány az égvilágon semmit nem tesz a valódi problémák megoldásáért (sőt, az óvoda- és az iskolarendszer még működő elemeinek szétdúlásával, a munkanélküliség félrekezelésével csak tovább rontja a helyzetet), folyamatosan a legbornírtabb ideológiai hecckampányokkal jön elő. Amelyek tényleg csak arra jók, hogy elfedjék a politikai tehetetlenségüket és semmittevésüket. Ennél már csak az tűrhetetlenebb, hogy a közvéleménynek folyamatosan a középkor végén már tisztázott kérdések újrajátszásával kelljen foglalkoznia. Mint most azzal, hogy a világi törvényalkotásban lehet-e mérvadó a Biblia, illetve annak a hazai, megzápult agyú kereszténydemokraták különösen bornírt értelmezése, vagy inkább ennél objektívabb tudásokból kéne kiindulniuk a kormányoknak. Így abba is kéne hagyni az ideológiai cirkuszaikkal való foglalkozást. Ám mivel ők vannak hatalmon, a jelenséget nem lehet megkerülni. És nem is kell – a hozzájuk való viszonyon szükséges változtatni. Ideje áttérni arra, hogy nem vitatkozunk a humanizmus és felvilágosodás kontra embertelenség és elsötétülés alternatíváján, hanem az előbbi képviseletében számon kérjük rajtuk az elmulasztott, érdemi munkájukat.

Van mit kérdezni, hiszen jóléti válság ide vagy oda, a demokratikus országokban éppen a válság kikerülésére a családtámogatásokban a modernitást tartják életben, és nem az ortodoxiát. Köztudomású, a világban ott nőtt meg a gyerekvállalási kedv, ahol elősegítették, hogy a nők a szülés miatt ne essenek ki a munkájukból, kidolgozták a részmunkaidős foglalkoztatások rendszerét, és az apákat is emancipálták mint szülőt.

Fölösleges tehát azt mérlegelni, hogy melyik házassági formának van ma létjogosultsága, és hogy komplexusos politikusok szerint mit mond a Biblia a szexualitásról.

Egyetlen dolgot kell tenni: mindennap szembesíteni őket azzal, hogy eddigi működésük során semmit sem csináltak a létező családok valódi gondjainak megoldásáért.