Cigánydrámák

A videón egy punk és egy raszta srác mondja a magáét.
„– Azt hiszed, kemény gyerek vagy?
– Akarod látni, mennyire?
– Jaj, már most félek!
– Óvatosan, mert leütlek!
– Vigyázz, paraszt, mert véget vetek a menetnek!
– Az lehet, de én nyerek!
– Na, ne mondd!
– Na, figyelj! Matt.”
A kamera távolodik.
A két fiú egy padon ül. Sakkoznak.
A félperces jelenet Fabacsovics Lilié. A filmezés mellett ír és dramatizál. Tavaly megnyerte a Szabó Magda esszéíró pályázatot, s Mészöly Miklós meséiből is az övé lett a legjobb dramaturgia. Első díjat hozott el a Füredi Játékszín kisebbségi együttélés témájában hirdetett drámapályázatán is.

Pedig roma–nem roma-konfliktust nem lát a környezetében. Vagyis Balatonfüreden. Az utcában rendezett porták. Liliéknél boltíves pince, a kert végében két domb ér össze, balra a katolikus, jobbra a református templom tornya, tövükben patak csordogál, a házigazdánál kétéves német vizsla bohóckodik. Idill.

Odabent bőrkanapé, kandalló, a szoba egyik sarkában csocsóasztal, a másikban zongora.

Lili osztálytársai között nincs cigány. Drámájában mégis tűéles pontossággal köszönnek vissza az előítélet szövegei. „És ha terhes? Legalább több családi pótlékot kapunk! Meg tovább van gyesen.” „Te is érezted, milyen büdös?” „Lopnak ezek mindenkitől, nem érdekli őket semmi.” Írásában ott az apa, aki kitépi gyerekének a füzetéből a lapokat – „tekerek egy cigit” –, és kisfiát küldi pénzt lopni. De ott az asszony is, aki taníttatná gyerekét. Ám a felvételin gyönyörűen éneklő gyerek megbukik, mert nem tudja, kicsoda Purcell, Beethoven, mi a Cisz-dúr mollja.

Lili írásának keretét egy zeneszerző és egy rasszista drámaíró párbeszéde adja, akik épp a romákról készülnek drámát bemutatni. Ők váltakoztatják a nézőpontokat, miközben a gyilkost egyáltalán nem ismerjük meg. Csak azt látjuk, amint fegyverét tisztítja, bakancsát fényesíti. Céloz és lő. Nem ismeri áldozatait. Az asszonyt és a fiút, aki tanulni akar.

Lili Kazincbarcikán született. Hároméves koráig a család a borsodi Putnokon élt, aztán költöztek Balatonfüredre. Édesapja köztisztviselő, édesanyja építész. Keresztanyja Sajóivánkán romákat tanít.

– Idősebbeket, akik rájöttek, fontos érettségizni. Így két-három gyerek után is beülnek a padba, és keményen tanulnak. Másokat meg tizenöt évesen elvisz a rendőr – persze ilyen is sok van. De nem szabad hinni az előítéleteknek. Nem akartam egyoldalú darabot írni. Ezért vannak benne pozitív és negatív roma karakterek. Meg a dilemmák. Egy kívülálló talán nem érti: nem mindenkinek evidens a továbbtanulás, ha közben otthon nincs, aki eltartja a kisebb testvéreket.
Lili tízéves kora óta ír. A gimnázium első éve óta tudja, dramaturg szeretne lenni.

– Az osztályfőnököm szerint legyek inkább mérnök, akkor lesz miből filmet forgatni. A megye legjobb gimnáziumába járok, az osztályban vannak a matekzsenik, itt az számít, ki milyen matek- vagy fizikaversenyt nyert meg.
Színházba azért járnak.

– Mindig azt mondják nekünk, mi leszünk a jövő értelmiségi generációja. Ehhez képest nézhetnénk több kortárs darabot. Jó az Anna Karenina, a Kabaré, az Értelem és érzelem, de vidéken nagyon kevés a mai gondokat feldolgozó előadás. Budapest ilyen szempontból sokkal nyitottabb.
Nemrég a Vígszínházban mutatták be egy jelenetét. Máskor dramaturgokból álló zsűritől tudta meg, négyből háromnak nincs munkája, de „nem kell elkeseredni”. Az álom?

– A Nemzeti Színház túl nagyzolós lenne. Jó pár éve a Vígszínházban láttam a Hegedűs a háztetőnt. Akkor döntöttem el, színházban szeretnék dolgozni.

– Nézzétek, ott egy Zetor. Ilyen kevés van Budapesten, mi? Az meg a CBA, Demecser ékessége. Ott a cukrászda, nyáron négy napig van nyitva, aztán elfogy a süti. Ez már Gégény, kétezer fős falu. Ide jártam általánosba.
Székely Sárának ma egyszerűbb az élete. Nyíregyházán a szakközépnél találkoztunk, ott, ahova jár, s kocsival jöttünk Gégénybe. Amúgy reggelente biciklivel teker az 5.54-es vonathoz, amellyel Nyíregyházára jut, ott pedig buszra pattan.

– Bicikli nélkül húsz perc az állomás. Anyunak negyven.
Nővérei Pesten élnek, ő mégse költözne, semmi pénzért.

– Amikor először mentem Nyíregyházán iskolába, leszálltam a vonatról, és mindenkinek köszöntem. A végén alig kaptam levegőt. Aztán szóltak, itt ez nem szokás. Én régimódi vagyok. A darabom is ilyen. Az egyik főszereplő írógépet használ, a levelek postán, és nem e-mailen érkeznek, a családok bálba járnak.
Sárának csak a drámavilága idilli. Roma és nem roma család barátsága, két fiatal szerelme, afféle Rómeó és Júlia-történet. Amelyben a szerelmes cigány fiú Shakespeare-szonettekben vall kedvesének, halála előtt könyvet ír neki.

– Miután elküldtem a Nemzetinek a darabot, akkor vettem észre, hogy véletlenül kikapcsoltam a számítógépen a helyesírás-ellenőrzőt. Gondoltam, halálra röhögik magukat.
Nem röhögték. A zsűri nem a hibákat, olykor kusza mondatokat látta. Hanem egy stilárisan eredeti, filozofikus darabot.

– Személyiségeket akartam bemutatni, ezért használtam szokatlan neveket, mint az Ábrahám, a Móric vagy a Zakariás. Hogy túllássunk a bőrszínen. Nálunk a tanárok simán poénkodnak a cigányokkal. Hogy el ne áruljuk nekik: a műanyag ablakokban vas is van, mert vinnék.

Sára régóta ír, cikkei jelennek meg a Kelet-Magyarországban, egyszer még egy életrajzi könyvbe is belefogott (munkacím: Egy nap életemből), aztán rájött: még korai.

Mégis, három év múlva, ha végez, környezetvédő és vízgazdálkodó technikus lesz. Tizennyolc évesen képesítés nélkül végezni luxus. És nem az övé. A család korábban Budapest mellett élt, édesanyja bankfiókban dolgozott. Aztán a szülők elváltak, a családi házat felezték, az anya a gyerekekkel visszajött a környékre, ahol született.

– 1999 óta élünk itt, azóta munkanélküli vagyok – mondja Mária. – Ötvenkét évesen még tizenöt évem van a nyugdíjig. Pedig az érettségi mellett több szakmát szereztem: van számítógép-kezelői és logisztikai ügyintézői képesítésem, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, szociális ápoló és gondozó is vagyok, tudok jelelni. Csak közmunkásként kapok állást az önkormányzatnál, havi 32 175 ezerért, emellé még jár 8800 családi pótlék.
A ház vályog, a konyha fala penészes, meszelésre tizenkét éve nem futotta. Az egyik polcon a Nemzeti oklevele nagy becsben.

Sára lemaradt az átadóról. Otthon nincs internet, a suliban későn látta meg az e-mailt. Igaz, Pestre utazni amúgy sincs pénz. A díjat, a Nemzetibe szóló diákbérletet postán kapta meg. Nővéreinek adná, de névre szól.

A színház neki még Nyíregyházán sem elérhető. Pedig a városi ifjúsági rádióban Sára zenés és színházi műsort is szerkesztett. Aztán abbahagyta.

– Nem volt túl sok értelme beolvasni a szereposztást meg a tartalmat úgy, hogy nem láttam a darabokat.
A bérlet háromezer forint, és előadás után már nehéz hazajutni.

Sára szíve szerint később kommunikációt tanulna, de csak akkor, ha nem kap munkát. Osztálytársai közül most is van, aki már dolgozik: szalag mellett, 450 forintos órabérért. Iskola, onnan gyár, éjfélkor haza, reggel iskolába.

Édesanyja a kapuban legyint:
– A fiamat, Sára bátyját felvették a főiskolára, de nem tudja elkezdeni, mert nem élnénk meg. Elment dolgozni, raktári anyagmozgató. Jó helyre kell születni.

*

Előítéleteink

Magyarországon 2003 és 2009 között 10-ről 21 százalékra növekedett a szélsőjobboldali eszmékkel és politikával szimpatizálók aránya.

A Political Capital vizsgálata szerint az emelkedésben meghatározó szerepe volt a demokratikus intézmények iránti bizalmatlanságnak. Nőtt a homofóbia és a bevándorlóellenesség is, a magyarországi lett Európa harmadik legelőítéletesebb közvéleménye.

Felnőttjátszmák

– Tanulságos volt látni, hogy a fiatalok mennyire átlátják a felnőttek játszmáit, az általuk sugallt egyoldalú világképet – mondja Perczel Enikő, a Nemzeti Színház dramaturgja, az olvasóbizottság egyik tagja. – Kritikusak a rasszista előítéletekkel szemben, jó emberismerők, ugyanakkor naivak. Hőseiket rengeteg pozitív tulajdonsággal ruházták fel. Mindkét díjazott lány, egymástól teljesen függetlenül, a romák kitörési lehetőségét a művészetben látta.
A felnőttek munkái közül a zsűri Laczkor Gáborét, Cserőháti Dánielét és Boronkay Somáét emelte ki. A pályázatra összesen huszonkilenc darab érkezett. A kiírási feltételeknek igazán csak három alkotás felelt meg, mert ezek voltak valódi dokumentumdrámák (a pályázat ezeknek a megírására szólt), amelyek kizárólag az elkövetőkkel, hozzátartozókkal készült beszélgetésekből, cikkekből, jegyzetekből álltak össze.

– A Nemzeti Színház célja, hogy a kezdeményezéssel hozzájáruljon a nyílt társadalmi párbeszéd kialakulásához, és elősegítse a hazai színpadokon ritkán látható, aktuális jelenségekre, eseményekre, problémákra reagáló dokumentumdráma megteremtését. Németországban ismerik és szeretik ezt a műfajt. Idehaza nem tudunk vele mit kezdeni. Hiszen nem szeretünk szembenézni a problémáinkkal, sokszor még a tényeket sem ismerjük.
Perczel Enikő úgy látta, a felnőtt szerzők művei a diákokénál sokkal kritikusabb, néha cinikus hangot ütöttek meg. Sőt, érkezett egy rasszista dráma is. Középiskolai tanár írta.
A Nemzeti Színház 2008-ban, a Biblia évének rendezvénysorozatához kapcsolódva már írt ki drámapályázatot, akkor a tízparancsolat témájában. A meghívásos pályázatra nyolc darab érkezett.