Cáfolja a főváros, hogy átszerveznék a közösségi közlekedést
Hibás hír jelent meg a fővárosi tömegközlekedés „átszervezéséről” – közölte Budapest főpolgármesterének kommunikációs igazgatósága az MTI-vel. Szerintük valójában arról van szó, hogy az Európai Beruházási Bank biztosított Budapest számára egy közel 100 milliárd forint értékű fejlesztési hitelkeretet, ami nem korlátozódik a közlekedésre, ennek az összegnek a felhasználásáról viszont kötelező egy külső tanulmánytervet elkészíteni, aminek a tenderét most hirdették meg.
Hozzátették: 2008-ban, tehát kilenc éve egy ilyen tanulmánytervre fizetett ki az előző városvezetés 1 millió eurót.
A hétfői Magyar Nemzet azt írta cikkében: a fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet.
A lap írása hivatkozik arra, hogy Fővárosi Közbeszerzési Kft. honlapján olvasható dokumentáció szerint a még decemberben kiírt eljárás nyertesének átfogó tanulmányt kell készítenie a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a BKV működéséről az elmúlt hét évre visszamenőleg.
A tanácsadótól elvárják, hogy intézkedéseket vázoljon fel a rendszer „továbbfejlesztésére”, a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának javítására, valamint az állami és fővárosi finanszírozási források reformjára, az úgynevezett integrált közlekedésszervezésre.