Vállalat vagy egyetem? – A Corvinus Egyetem magánosításának okait máig homály fedi
Szeptembertől újabb egyetemek átalakulását jelentették be. A színművészetisek hangosan tiltakoznak, attól tartanak, valami értékeset akarnak majd elvenni tőlük ősztől. Senki nem hallgatja meg a panaszaikat. Önnek milyen tapasztalatai voltak az átalakulásról?
A Corvinusnak volt ideje felkészülni, lassan egy évtizede csapkodnak körülötte a hullámok, de így sem volt zökkenőmentes a váltás. 2012-ben az államigazgatási kart az újonnan létrehozott közigazgatási egyetemhez csatolták, 2016-ban az agrár és tájépítészeti kart államigazgatási döntéssel leválasztották, a 2018-ban megalakult kormányban pedig az innováció és a technológiafejlesztés gondozására létrehoztak egy minisztériumot, s egy év múlva ők kapták meg a felsőoktatás irányításának hatáskörét is. A tárca vezetője a korábban az oktatás irányításáért felelős államtitkár lett, aki műegyetemi professzor és akadémikus.
De nem közgazdász.
Végül is egyetemi ember. Azt a feladatot kapta, hogy tegye hatékonyabbá a hazai felsőoktatást. Ez nem új ötlet, az utóbbi harminc évben számtalanszor napirendre került, több tucat javaslat született. Többnyire a szervezeti, működési keretek változtatására gondoltak, így jöttek szóba az alapítványi, a közhasznú társasági, a vállalkozási és más működési formák, amelyek lényegében az intézmények irányítási reformját célozták. Több egyetemre is kiterjedtek a fejlesztési vizsgálatok, így például elemezték a győri, a kecskeméti, az állatorvosi, az egyes művészeti, a testnevelési, a székesfehérvári egyetemeket, a budapesti orvosképzés intézményeit is, hogy átalakíthatók-e. Végül elsőként a Corvinus mellett döntöttek.
Lehet tudni, miért?
A kiválasztás közvetlen okát homály fedi. A Corvinus esetében sem az egyetemi vagy szakmai közösség akarta, nem ők kezdeményezték a változásokat, mint ahogyan jelenleg a Színművészeti Egyetem esetében sincs szó ilyesmiről. Jórészt mindenki kormányzati, politikai törekvésként értelmezte. Nem volt olyan, a helyzetből adódó, parancsoló kényszer, amely a Corvinust mint állami egyetemet magánegyetemmé szervezze, az elhatározás a politika műhelyeiben született. Sokkal inkább tűnt társadalmi, oktatásszervezési kísérletnek, mint alaposan végiggondolt és előkészített akciónak.
Minden esetben döntően az előnyökről beszélnek: nagyobb önállóság, biztos anyagi bázis, nagyobb nemzetközi reputáció. Más a valóság?
Sem a politikai, sem az egyetemi kommunikációban nem kaptak hangot a kockázatok. A nyilatkozatok alapvetően új, ígéretes lehetőségekről szóltak, amelyeket megerősített, hogy az induló vagyoni juttatások és az alapítvány első évi pénzügyi helyzete bizakodásra adott okot. Az átalakítás céljai közt olyanokat fogalmaztak meg, hogy „váljon erőteljesebben nemzetközivé”, „lépjen jelentősen előre az egyetemi rangsorokban”, és persze oldja meg saját fenntartását a kapott források révén. Az ehhez szükséges tulajdonosi és irányítási hátteret az állam megteremtette: létrehozott egy közérdekű vagyonkezelői alapítványt, a Maecenas Universitas Corvinit. Az aggódókat ez némileg le is csillapította, mert az alapítvány két jelentős állami tulajdonú részvénycsomag korlátozott tulajdonosa lett: 81,9 millió Mol- és 18,6 millió Richter-részvénynek, amelyek Magyarországon blue chip cégek, a tőzsdén a legjobbak és legjelentősebbek közt szerepelnek. Az egyetem kezelésre megkapta az általa használt állami tulajdonú ingó és ingatlanvagyont is. A kockázatok miatti aggodalom ezzel felolvadt. Az egyetemi közösség változásokkal szembeni – mondhatni természetes – ellenállása hamar lanyhult. Azok a hangok vették át az uralmat, amelyek szerint „hozzuk ki a legjobbat az új lehetőségből”. Sokkal hangosabbak voltak az együttműködő nézetek, mint az egyébként sokszor nagyon is megalapozott kritikai és kételkedő vélekedések.
Természetes, hiszen a közgazdászok jól tudják, hogy ezek igazi aranytojást tojó tyúkok…
Az alapítvány (és ezzel a Corvinus) folyamatos működésének pénzügyi hátterét, az átadott részvények mindenkori osztalékait az alapítvány kapja meg az egyetem működtetésére. Ez az induló számítások szerint több volt, mint amit korábban a költségvetés egyébként a Corvinusnak évente juttatott. Jelen pillanatban még nem tudni, hogy a koronavírus-járvány okozta általános gazdasági visszaesés milyen hatással lehet e cégek osztalékára, és ezzel a Corvinus fenntartó alapítványának bevételeire, de az egyetem vezetőinek nyilatkozata szerint az osztalékok elmaradása – erről a Mol már nyilatkozott – sem okozhat zavart a működésben, mert megfelelő tartalékkal rendelkeznek.
Tanulmányában jócskán hangot kapott a kétkedés. Különösen, amikor a hagyományos egyetemi irányító testületek háttérbe szorulását tapasztalta. Valójában ki vezeti az egyetemet?
Jó kérdés. A bonyodalmak a struktúrából következtek. Az alapításkor a hagyományos egyetemi vezetés kiegészült egy elnöki funkcióval. Ez igen hasonlatos az üzleti vállalkozások vezetési szokásaihoz, az elnöki jogkör lehetőséget adott a rektori és kancellári hatáskör korlátozására. A rektor és a szenátus – azaz a választott akadémiai testület – háttérbe szorulása az elnöki irányítás mögött olyan probléma, ami még ma sincs lezárva. Azt tapasztaltuk, hogy az elnök lett az erős ember, ő dönt, s mögötte áll az egyébként közvetlen vezetési jogosítványokkal alig rendelkező alapítványi kuratórium. Ebben az irányítási formában nincs a korábbihoz hasonló szerepe sem a szenátusnak, sem a rektornak, de a kormány által delegált kancellárnak sem. Az alapítvány létrejöttével ezek a szerepek átértékelődtek, legfeljebb a kuratórium elnökének van még némi befolyása a vezetésre. A többi átalakuló egyetemnél is jó, ha erre felkészülnek.
Ezt még értékelhetnénk akár az egyetemi irányítás demokratizálásaként is. Nem így látja?
A gyakorlat mást mutatott. Sok az összefonódás: az alapítvány elnökének korábbi ismeretségi köréből nevezték ki az egyetemi elnököt. Az elnök átvette a legfőbb irányító szerepét, s ezzel a játszma politikai jellege világossá vált. A hagyományos egyetemi vezetés háttérbe vonult, a három kulcsszereplő – az elnök, a rektor és a kancellár – beágyazott a hazai közéletbe. Az elnök – korábban egy első osztályú tanácsadó cég nemzetközi pénzügyeket átfogó vezetője – személyes barátságban van a kuratórium elnökével és a magyar gazdasági elittel. Fontos tisztsége van a magyar labdarúgást irányító testületben is. A rektor személyes, jó kapcsolatokat ápolt a miniszterelnökkel, a kancellár a felsőoktatást irányító miniszter bizalmasának számít. A vezetés háttérszereplője a kuratórium elnöke. Jogilag az alapítvány nem az egyetem szervezete, bár néhány kérdésben vannak hatáskörei, informálisan azonban sok kérdésben meghatározó a véleménye. Ami a demokráciát illeti, az elnök irányításával később megalakult néhány „tanácsadó bizottság”, amelynek tagjai úgy érzékelték, hogy csak habot vernek, de a munkájukra nincs igazán szükség, mert a vezetés minden fontos kérdést tőlük függetlenül dönt el.
A változások kezdete óta eltelt majdnem egy év alatt talán még nem láthatók az eredmények. Ez túl rövid idő ahhoz.
Ezzel tisztában vagyok. A szervezeti és irányítási változások egyik igen jelentős lépése az volt, hogy a karokat megszüntették, összeolvasztották. Az oktatásért és kutatásért felelős szervezetek az intézetek (tanszékek) lettek, élükre dékánok kerültek. Ők azonban nem felettesei az intézeteknek (mint korábban a kari dékánok), nem is rendelkeznek fölöttük közvetlen hatáskörökkel. Lett három funkcionális rektorhelyettes is, akik mintegy felügyelőként kezelik a saját szakterületüket. A szervezeti változások jelentős eleme volt a korábban legfelső választott testületnek tekintett szenátus hatáskörének csökkentése. Érdemes kiemelni, hogy elvették tőlük az egyetemi költségvetés jóváhagyási jogát, ez a feladat átkerült az alapítvány kuratóriumához, az egyetemen kívülre. A tanári kar korábban a szenátus tagjain keresztül tájékozódhatott a pénzügyi viszonyokról, véleményt is mondhatott, befolyást gyakorolhatott ezekre. Ez megszűnt, ami korlátozta az érdekérvényesítés egy fontos területét, miközben akadályozza a tájékozódást is. A gyakorlatban erősödött a centralizáció, a központi (elnöki) vezérlés. A formálisan önálló szakterületek szerepe jelentősen visszaszorult, érdekérvényesítő képességük csökkent, helyükbe az elnökhöz és más vezetőkhöz kötődő személyes csatornák léptek.
A korábbi egyetemi autonómiát sok tekintetben érvényesítő rendszer helyébe valamiféle vállalatirányítási modell lépett?
Igen, amely a hagyományos egyetemi értékek helyett más prioritásokat támogat. A változások messze túlléptek a fenntartóváltáson. Az ilyenkor gyakori eljárás szerint a demokratikus vezetési gyakorlat háttérbe szorul, autokratizmus érvényesül. Az új szervezeti felállás kialakításában a felső vezetés, elsősorban az elnök elképzelései érvényesülnek, szélesebb körű vita, egyeztetés nem előzi meg. A karok megszüntetése, és ezzel az egész irányítási rendszer átalakítása a tanári kar jelentős részét váratlanul érte. Nem is nyílt lehetőség vitára, az ellenvéleményekre senki nem figyelt. A vezetési szakirodalom ezt „klán kontrollnak” nevezi. Pontos részletekről nem, csak fővonalakról lehet beszélni: kialakult az ellenállás leküzdésére az úgynevezett fárasztásos módszer, a menedzsment a feltett kérdések egy részére nem válaszol, ezzel elveszi a kedvüket az úgymond okvetetlenkedőknek.
Most az oktatókra vagy a diákokra is gondol?
Mind a két körben akadtak okvetetlenkedők. Ami a diákokat illeti, jelentős változások következtek be a helyzetükben is. A korábbi állami ösztöndíjak helyét az alapítvány által fedezett Corvinus-ösztöndíj vette át, az új rendszerben ez biztosíthatja a diákok térítésmentes, önköltséges képzését. Az egyetem ezt nagyjából a hagyományos állami feltételrendszer szabályait követve akarta fenntartani, de nem rejtette véka alá: meghirdetett célja az ösztöndíjas helyek mérséklése. Visszatérő és többeket megosztó szóhasználata az új vezetésnek: a korábbi tömegképzés helyett elitképzést akarnak. Azelőtt az egyetem hallgatóinak nagyjából a 60 százaléka lehetett tandíjmentes, az új Corvinus vezetése ezt a számot 40 százalékra kívánja csökkenteni. Néhányan arra is számítottak, hogy a hallgatókat terhelő költségek miatt a diákok száma összességében csökkenni fog. Jelenleg a Hallgatói Önkormányzat érdekérvényesítő lehetősége azon múlik, hogy milyen tárgyaláson, milyen pozícióban lehet jelen.
Mit szóltak ehhez a HÖK vezetői?
A diákok mint csendes támogatók beálltak az elképzelések mögé. A szenátusban elfoglalható helyüket egyébként törvény garantálja, noha maga a szenátus háttérbe szorult a döntési folyamatban, így az ottani képviselet döntően csupán véleménynyilvánítási lehetőséget jelent.
Már bejelentették: ősszel újabb, csaknem fél tucat egyetem átalakulása kerül napirendre. Mire számíthatnak? Valami ilyesmire?
Az átalakulás „laboratóriuma” a Corvinus volt, a későbbi gyakorlat ezt a módszert fogja követni. A magyar felsőoktatás többi szereplője részéről közömbösség övezte a Közgáz körüli híreket. Elvétve lehetett csak olyan véleményeket hallani más egyetemektől, hogy ők is szeretnének magánegyetemmé válni. A közgazdasági szakma szervezeteinek, a tudományos akadémiának, a közgazdasági társaságnak, valamint a rektori konferenciának a szótlansága magáért beszél. A hazai tudományos élet résztvevői éppen hogy átélték a CEU működésének ellehetetlenítését és Bécsbe költöztetését, az MTA kutatóhálózatának kiszervezését, jogosan gondolhatják, hogy a Corvinus-sztori is ebbe a folyamatba illeszkedik. Ez a hallgatás nem tett jót az egyetem hírének, azt is tapasztaltuk, hogy a középiskolásokat a felvételre előkészítő tanárok egy része a korábbi egyértelmű ajánlás helyett már kétségeit fejezte ki az egyetem jövőjét illetően. A 2020. tavaszi adatok szerint a hasonló profilú fővárosi egyetemekhez képest a jelentkezések aránya visszaesett. A szülők és maguk a pályaválasztó diákok is kissé elbizonytalanodtak a hírek hallatán.
