550 forinttal lesz olcsóbb a Budapest-bérlet

Karácsony Gergely a Faebook oldalán jelentette be a hírt, miszerint olcsóbb lesz a Budapest-bérlet márciustól, ami a fővároson belül a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is érvényes lesz.

2024. január 30., 08:44

Szerző:

Csupa jó hírem van – kezdte kedd reggeli facebook posztját Karácsony Gergely. A főpolgármester ezzel a felütéssel jelentette be, hogy március elseje után is érvényes marad a Budapest-bérlet minden városon belüli közösségi közlekedési szolgáltatóra. Azt írta: „ráadásul tíz év után ismét csökkentjük az árát: 9500 helyett 8950 forintba kerül majd!”

Karácsony Gergely a következő mondatban az előző önkormányzati választás előtti eseményekre utalva azt írta: „választási programomnak megfelelően ingyenessé tettük a közösségi közlekedést a 14 évnél fiatalabbak és a regisztrált álláskeresők számára, és tíz évig a száguldó infláció ellenére sem emeltük a bérletek árát. Most pedig – a megyei és az országbérletek Budapesten való elfogadásával összefüggésben – még csökkentjük is az árat„.

Az új bérletrendszerrel a budapestiek és a Budapestre érkezők is olcsóbban utazhatnak. De a budapestiek duplán jól járnak. Az egyszerűbb és olcsóbb bérletvásárlással az agglomerációból érkezők közül többen választják majd a közösségi közlekedést az autó helyett.

„Budapest fellélegezhet!" – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Megállapodott Lázár és Karácsony a Budapest-bérletről

Mint azt tegnap megírtuk, megállapodás született Lázár János és Karácsony Gergely között a Budapest-bérletekről: azok továbbra is érvényesek maradnak a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A közlemény szerint a BKK elfogadja a Pest vármegyére váltott havibérleteket március elsejétől.

Az ügy december végén robbant ki, miután kiderült, hogy a Lázár vezette Építési és Közlekedési Minisztérium elszámolási vita miatt nem akarja meghosszabbítani a fővárossal kötött közszolgálati szerződését. Ez többek között azt jelentette volna, hogy március elseje után nem lehet használni a BKK-bérleteket a vonatokon és HÉV-eken sem.

Az eddigi elszámolás helyett Karácsony és Lázár megállapodott, hogy a Budapest-bérletből, a Pest megyei bérletből és az országbérletből származó bevételt és az ahhoz kapcsolódó menetdíj-kiegészítést – az adott terület sajátosságaitól függően – teljesítményarányosan osztják meg, a Pest megyei havi bérleteket és havi országbérleteket március elsejétől a BKK járatain is elfogadják. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja.

(Kép forrása bkk.hu)