Botka László ma nyíltan szakított az MSZP-vel

2019. október 25., 17:34

Szerző:

Szegeden péntek délután tartotta alakuló ülését a város képviselő-testülete: az esemény komoly pártpolitikai jelentőségű bejelentéssel indult: Botka László polgármester, miután ismertette a napirendet, bejelentette az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójának létrehozását. Botka László jelezte azt is, hogy a továbbiakban – Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás, Simon-Fiala Donát mellett – ő is ennek az ötfős csoportnak lesz a tagja – írja a 24.hu.

Fotó: Bazánth Ivola

A bejelentés azért érdekes, mert

ezzel Botka nyíltan szakított az MSZP-vel,

amelynek a 2018-as országgyűlési választás előtt még miniszterelnök-jelöltje volt. A 2017-es visszalépés óta lényegében kivonult a párt szervezetéből. Erről nyíltan beszélt is a 444-nek adott interjújában az október 13-i választási győzelme után. Aznap már ötödik alkalommal választották meg Szeged polgármesterének, az MSZP-ről pedig így nyilatkozott: – Én lényegében teljes egészében kivonultam 2017. október 2-án, a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásommal az MSZP-ből, tehát azóta semmiféle kapcsolatom nincs a Magyar Szocialista Párttal, nem ismerem a belső viszonyokat.

Itt Szegeden van egy több száz fős csapat, akikkel én 25 éve együtt dolgozom, én hozzájuk tartozom. A legkevésbé sem vagyok arra hivatott, hogy ezt kommentáljam, nem vagyok információ birtokában arról, hogy mi történik az MSZP-ben, és megmondom őszintén, különösebben nem is érdekel.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.