Zöld utat adott a Fővárosi Közgyűlés a Bosnyák tér átalakításának

Új utcanevekről is döntöttek, illetve jönnek a főbb csomópontokra az elektromos autókat segítő töltőállomások is.

2023. május 24., 17:15

Szerző:

Közterületek elnevezéséről, a Bosnyák téri vásárcsarnok megújításával kapcsolatos szándéknyilatkozatról, udvarzöldítési programról, és közösségi komposztálókról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A testület nem szavazta meg a közvilágítási oszlopok reklámcélú haszonbérleti szerződéséről szóló előterjesztést.

A közgyűlés egyhangúlag támogatta, hogy az európai uniós USER-CHI projekt keretében a Széna téren, az Oktogonon, az Etele téren és a Jászai Mari téren e-mobilitási állomást alakítson ki a BKK szeptember 30-ig, ezeken az e-mobilitási pontokon lehetőség lesz az elektromos járművek és egyéb elektromos eszközök töltésére.

A képviselők egyhangúlag, Baranyi Krisztina tartózkodása mellett támogatták a Bosnyák téri vásárcsarnok megújításával kapcsolatos szándéknyilatkozatot, amit Horváth Csaba (MSZP) XIV. kerületi polgármester nyújtott be.

A polgármester előterjesztésében azt írta, a beruházás megvalósítása a fővárosi és a kerületi önkormányzat szoros együttműködését igényli és javasolta, hogy a projekt előkészítésére a két önkormányzat közös munkacsoportot hozzon létre, amely dönt a zuglói önkormányzat által elfogadott koncepcióterv véglegesítéséről.

A közgyűlés az érintett kerületek javaslatára úgy döntött, eddig névtelen közterületeket nevez el, így a jövőben lesz a II. kerületben Kökény köz és Patak sétány, a VII. kerületben pedig egy eddig névtelen park viseli Janikovszky Éva író, költő nevét. A XI. kerületben sétányt neveztek el Nemes Nagy Ágnes költő, műfordítóról, utcát Lakatos Gabriella táncművész, balerináról, Kosáryné Réz Lola író, műfordítóról, valamint Madzsarné Jászi Alice táncpedagógusról, a magyar gyógytorna alapjainak megteremtőjéről. A XVI. kerületben teret neveztek el Ehmann Viktorról, akinek a nevéhez fűződik a 19. századi Cinkotán és környékén meghatározó Nagyitze vendéglőház, kávéház felvirágoztatása, továbbá az azt övező terület felparcellázása, amelynek nyomán Sashalom kiépült.

A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, a közösségi költségvetésből 40 millió forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki fővárosi óvodáknak komposztálókra és magaságyások létesítésére, a komposztálás kultúrájának erősítésére. A közgyűlés arról is döntött, hogy 13 társasház pályázatát támogatja az Égig érő fű elnevezésű udvarzöldítési programban, összesen mintegy 30 millió forinttal. A társasházak belső udvarok felújítási és megújítási munkáira, növényzet telepítésére pályázhattak.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a fővárosi önkormányzat, a BDK Kft. és a BKK Zrt. tulajdonában álló közúti közvilágítási oszlopok reklámcélú haszonbérleti szerződéséről szóló előterjesztés, tekintettel arra, hogy a 2018-ban, az ESMA Reklám Zrt.-vel kötött ötéves szerződés május végén lejár. A határozati javaslat szerint a reklámok elhelyezésére az ESMA Reklám Zrt.-t, míg a „közlekedéssel összefüggő adatokat keletkeztető berendezések” telepítésére a SYS IT Network Zrt. és GVSX Kft. Konzorciumot hirdette volna ki a pályázat nyertesének a közgyűlés.

Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester (független) azonban azt javasolta, nyilvánítsák a pályázatot érvénytelennek. Szavai szerint „életszerűtlen”, hogy mindössze egyetlen jelentkező indult a pályázaton, "talán Budapest legértékesebb reklámhelyeiért versenybe szállva". A közgyűlés végül nem fogadta el a minősített szavazattöbbséget igénylő előterjesztést: 18 képviselő szavazott igennel, 7 nemmel, Szaniszló Sándor (DK) tartózkodott.

Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg a május 8-án, 95 éves korában elhunyt Máthé Erzsi színművészre, Budapest díszpolgárára.

(Kiemelt kép: A Fővárosi Közgyűlés ülése 2021. szeptember 1-jén. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)