Borús, esős időt hoz a Mindenszentek

Többfelé kialakulhatnak élénkebb széllökések, és az eső sem kerüli el az országot.

2021. november 1., 06:32

Szerző:

Hétfőn, Mindenszentekkor ködösen indul a reggel, azonban ezek feloszlása után az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Késő délelőttől előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet. Kivétel az érintett területek alól a Tiszántúlon, ahol estig kevés marad a felhő. Késő délutántól az ország nyugati, északnyugati felén is előfordulhat szórványosan eső, zápor, írja a met.hu.

A széllökések többfelé megélénkülnek majd, többek az Észak-Dunántúl és a Dél-Alföld mellett a Kisalföldön is erős lökések lehetnek majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakulhat, de a tartósabban párás, ködös tájakon ennél kissé hűvösebb időjárásra kell számítani. Késő estére 4 és 12 fok közé hűl le a levegő.

(Kiemelt kép: Gyalogos szalad át a vízzel elöntött Kecskeméti úton felhőszakadás után Nagykőrösön 2021. május 17-én. Fotó: MTI/Ujvári Sándor)