Börtönbe küldték a devizahiteleseket átverő, bombarobbantással fenyegető csalót
A vádlott 2015-ben lakáshitelek adósaival vette fel a kapcsolatot, akiknek azt mondta, hogy a felvett összeg egy bizonyos hányadáért a hitelük lezárásában segítséget nyújt számukra a pénzintézeteknél. Ezután időpontot egyeztetett az adósokkal és találkozót beszélt meg budapesti bankfiókokban. A pénzintézetekkel azonban nem vette fel a kapcsolatot, hanem segélyhívón négy alkalommal tett bejelentést arra hivatkozással, hogy az adott bankfiókban bomba fog robbanni. Mivel a fenyegetés miatt kiürítették a bankfiókokat, az ügyfelekkel való találkozója elmaradt. 2016-ban négy további alkalommal követett el hasonló cselekményeket szikszói és miskolci bankfiókokban. Az evakuálásokat követően a tűzszerészek megvizsgálták az épületeket, azonban robbanóanyagot egyik esetben sem találtak.
A bíróság tájékoztatása szerint vádlott az ítélethirdetés megkezdését követően rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni, akik a helyszínen stabilizálták az állapotát. A bíróság ezt követően hirdette ki az ítéletet.
http://168ora.hu/nyolcszor-fenyegetett-bombarobbantassal-a-devizahiteleseket-atvero-csalo/