Szökés veszélye miatt meghosszabbították a fideszes Boldog István emberének a letartóztatását

2019. december 31., 12:27

Szerző:

Szökés, elrejtőzés, illetve bizonyítási eljárás megnehezítésének a veszélye miatt két hónappal, 2020. február 20-ig meghosszabbították a fideszes parlamenti képviselő, Boldog István jobbkezeként ismert Fehér Petra letartóztatását – válaszolta  a Budai Központi Kerületi Bíróság a törökszentmiklósi városi portálnak. A végzés nem jogerős.

Fotó: Boldog István Facebook-oldala

Fehér Petra a Szolnok megyei közgyűlés volt alelnöke, a Fidesz-frakciójának tagja, törökszentmiklósi önkormányzati képviselő. Boldog István asszisztenseként, illetve kampányfőnökeként dolgozott. Azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul pénzt fogadott el azoktól a vállalkozóktól, akiket a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatain politikai befolyásra hirdettek ki győztesnek. 

Korábbi cikkünkben írtuk meg, hogy a TOP-on keresztül keresztül Boldog István afféle hűbéri-bűnszövetségi rendszert alakított ki. E szerint aki beállt a sorba, és az általa kijelölt közbeszerzési bonyolítóval végeztette el a pályázati eljárást, majd az általuk preferált kivitelezőt nyilvánították győztesnek, azok a települések kaptak fejlesztési támogatást. Ahol viszont nem ezt az utat választották, ott ugrott a pénz és nagy valószínűséggel a polgármester újraválasztásának esélye is, hiszen a pályázatok a megyei közgyűlések hatáskörébe tartoznak. A polgármesterek nagy része beállt a „sorba”, még ha tudták is, hogy korrupció van a háttérben, de legalább kaptak fejlesztési támogatást. A 168 Órának egy nyomozó azt mondta, Boldog Istvánt már körbekerítették, csak a kilövési parancsra várnak.