Bobby ötmillió dollárért ült asztalhoz

Kiről szól ez a könyv? Bobby Fischerről, a múlt század sakktörténetének legjelesebb alkotójáról, a péceli rabbi leszármazottjáról, vagy Mr. Fischerről, a holokauszttagadóról?

Fischer mindenekelőtt a sakk történetének legfényesebb világbajnoka. És ez a könyv rólunk szól. Régóta vallom, hogy Kelet-Közép-Európa a legkülönösebb történeti képződmények egyike. Az aradi tizenhármakról sokan tudják, hogy többen nem vagy alig beszéltek magyarul. Hogy ki magyar, ki nem, ezen a tájon szövevényes kérdés. Hetek óta úgy érzem magam, mint a Nagyítás fotósa, aki a bokor alján meglát egy furcsa tárgyat, és az a mániája, hogy itt történt valami. Mindenkinek mutatja. Senkit sem érdekel. Remélem, nem járok így.

Ez a különös ember nyolc éven át köztünk élt. És a közhittel ellentétben nem tökéletes magányban.

És a kutya sem foglalkozott vele, a magyar újságírás nagyobb dicsőségére.

Mondjuk: nem volt könnyű riportalany... Még azt sem engedte, hogy orvos kézzel érintse.

Rajcsányi Zita, egy tizenhét éves magyar gimnazista lány mozdította ki a Los Angeles-i remeteségből. Ő szervezte meg Kubát Jánossal az 1992-es belgrádi, Szpasszkij elleni visszavágót. Önmagában az is fura történet, amint egy magyar gimnazistalány aggódik, hogy Fischer nem sakkozik. Kiutazik hozzá, mire a bajnok azt mondja: jó, ötmillió dollárért talán kötélnek áll.

Meg is kapja. Belekombinálva a milosevicsi Belgrád, Jugoszlávia felbomlása, az etnikai tisztogatások légköre...

Az azért később kezdődött, de nem szép háttér, elismerem.

Azt írja: bármilyen erőltetett elmélet felállítása nélkül megállapítható: Bobby Fischer, az apja, Paul Felix Neményi, Bobby féltestvére, Peter Neményi és az anya, Regina Wender egyként magukon viselik az önpusztítás sorsjegyét.

Amikor sokat tudtam már Fischerről, egyre jobban bosszantott, hogy a nemzetközi szakirodalomban állandóan Japánról, a Fülöp-szigetekről, Izlandról értekeznek. Szót sem ejtenek magyarországi korszakáról. Sem a származásáról, sem arról a nyolc évről, amikor Budapesten élt. Ha Polgár László párszor le nem fotózza, el sem hiszik, hogy itt járt. Ráadásul az ember minduntalan beleütközik Fischer durva antiszemitizmusába...

Azt nehéz lenne eltagadni. Vajon mi motiválta?

Rajcsányi Zita szerint Fischert már gyermekként bosszantotta, hogy anyja brooklyni lakásán állandóan „szomorú zsidók jajveszékeltek”. A nemzetközi szakirodalom Fischer családtagjainak eredetét kutatva a következő jelzőkkel írja körül őket: bolsevik, Komintern-ügynök, spanyolos, sandinista, vegetáriánus, békeharcos. Nyugtalan, vibráló emberek, akik célt, kikötőt, identitást keresnek, hogy méltóságot, távlatot adjanak az életüknek. De lehet – gondoltam –, hogy ez így, egyszerűsítve, tévedés. Hátha van a történetnek fonákja.

Mert tényleg másképp kezdődik. A magyar polgárosodással, a kiegyezés utáni időkkel, amikor Fischer „Neményi–Neuman ági” ősei két nemzedék alatt jutnak el a tejesemberek anatevkai (péceli) világától a tanügyi főtanácsosságig, a fiumei főgimnáziumig, a főszerkesztőségig, a képviselőségig. Sikeres asszimilánsok.

Amikor először kutattam a Neményiek (Neményi Pál: Berlinből Amerikába menekült fizikus, vélhetően Fischer „nem hivatalos” apja – a szerk.) nyomát, élő utódot már nem találtam. A fiumei zsinagóga leégett, a berlini egyetemet lebombázták, az Országos Levéltár kérdéses dokumentumai ’56-ban hamvadtak el. Ekkor találtam rá Neményi Ambrusra és Imrére, s azt mondtam: ha van isten, ők voltak Fischer rokonai.

És azok voltak?

Fél év múltán ki is derült, hogy ez telitalálat. S nemhogy dekadens sorsüldözöttekről van szó, hanem a Monarchia és Magyarország legprogresszívebb típusalakjairól, akik nemcsak megvagyonosodtak, de szellemileg is pallérozták magukat. Neményi Ambrus a munkáslakás-építési program kezdeményezője, a Pesti Napló főszerkesztője, nyelvvédő, a másik közoktatásügyi államtitkár, a harmadik testvér fia német expresszionisták gyűjtője.

Fiume számos érdekes alakot adott a magyar történelemnek Vásárhelyi Miklóstól Kádár Jánosig. Fischer apja is Fiuméból indul, hogy Berlint útba ejtve Amerikában kössön ki.

A hajdani K. und K.-tiszt, Neményi Dezső Fiumében igazgatja a kőolajgyárat. Ott működik az ötnyelvű főgimnázium, ahol horvátok, osztrákok, olaszok, magyarok együtt tanulnak.

S a magyarok közt olyanok, akiknél a „vallás” rovatban az „izr.” meghatározás szerepel. Fischer, amikor Magyarországon bujdokol, apja hazájába tér
vissza?

Ez nem érdekli. Pedig 1947-ben elhunyt nagybátyja, a holokauszt-túlélő Neményi Bertalan vagyonát kortárs festők képeibe fekteti. Gyűjteményét a háború után „magukévá teszik” az oroszok. Ez jogi értelemben a bajnok törvényes öröksége lett volna. Mravik László, a téma szakértője óvatos áron 500 millió dollárra becsüli az elrabolt vagyont. Elméletben gazdag ember (lett volna).

Már ha Putyinék hajlandóak visszaadni. Már ha Fischer hajlandó elismerni, hogy apja Neményi Pál, magyar-zsidó fizikus.

A pénz nem érdekelte. Ugyanabban a kopott zakóban járt. Amikor azt mondta, hogy harmincezer dollárért ad autogramot, ötmillióért sakkozik, büszkeségből, önbecsülésből tette.

Könyvének igazsága azon áll vagy bukik, hogy bizonyítható-e az apaság. Hiteles információkon nyugszik-e az FBI kilencszáz oldalas aktagyűjteménye.

Fischer anyját, a Szovjetuniót is megjárt Regina Wendert 1938-tól figyelte a szerv. Rögzítették azt is ’42-ben, hogy kapcsolatban áll a „szintén kommunistagyanús” Neményi Pállal. De talán bizonyít valamit, hogy Regina férje, a német Komintern-ügynök Gerhardt Fischer soha be nem tette a lábát az USA-ba. Volt nemzetközi brigádosként Chilébe vándorol tovább. Hétévnyi különélés után, 1945-ben törvényesen is elválnak. Bobby ’43-ban születik. Neményi viszont, amíg él, látogatja a fiút, és heti húsz dollárt folyósít a családnak.

A zsidó Fischer antiszemitizmusa – amelylyel környezetét terrorizálja – afféle polgárpukkasztás, vagy mélyen gyökerező meggyőződés?

Kínálkozik a Wagner-párhuzam. A zeneszerző biológiai apja is feltehetően egy Geyer nevű zsidó színész volt. Mindketten primadonnaként szipolyozzák környezetüket, s mindkettejük mentsége a mű, amit alkotnak. Wagner szakmai hiúságból lett antiszemita, amikor Párizsban háttérbe szorult Meyerbeerék mögött. Fischer ugyanilyen ellenszenvet táplált Samuel Reshewsky és az amerikai sakkszövetség ellen, mivel az 1911-ben született mester volt a korábbi sakkcsodagyerek. Fischer tinédzserként úgy érzi: a szövetség Reshewsky lobbija.

Hiú ember sok van. De ilyesmit kevesen nyilatkoznak: „Mocskos fattyúk... megpróbálják megszerezni a világot... kitalálták a holokausztot... szemét, hazug, korcs gazemberek.”

Ez már a háborodott Fischer. 2001 után nem lehet komolyan venni a nyilatkozatait.

Vajon van-e mentség? A tehetség igazolja-e elvadult nézeteit?

Erényei is voltak. Például a teljesítménye. Az, hogy a sakkban ma annyi pénz forog, Fischer rigolyáinak is köszönhető. És nyugalom van. Nem szalonzene mellett, kávéházi mutatványosként küzdenek a játékosok. A harmadik, hogy a szovjet sakkbirodalom zárt, katonai alakzatát Fischer bontotta meg. Ő állítja fel a rekordot, amit soha, senki sem fog megdönteni. Világbajnokjelöltek ellen húsz játszmát nyer zsinórban, döntetlen nélkül.

Időnap előtt ki is égett... Inkognitóban él. Rettentő küldetéstudat hajtja, de soha többé nem indul versenyen.

Próbáltam pozitívumot keresni a budapesti nyolc évében. Játszmákat nem találhattam. Magyarország sem vett róla tudomást.

Nem is engedte volna.

De jól érezte magát. Járta a kávéházakat, élvezte a gyógyfürdőket. Barátok, sakkozók között élhetett, elemezhetett. Amikor Portischnak meséltem a családjáról, felkiáltott: akkor azért dicsérte annyiszor a hajdani Monarchiát! Tudat alatt tán visszatalált az ősökhöz, akik alkotó részesei voltak ennek a kultúrának. Előtte húsz évig kucorgott egy bútorozatlan szobában. Japánban bebörtönözték. Izlandon már beteg, magányos félhomeless volt. Itt élt emberi életet.

Ez a kiégett üstökös nyomtalanul hullott bele a sarkvidéki sötétbe?

Amikor Zita kikosarazta, azt kérdezte: és a húgod? Rigótól és Portischtól címeket, fényképeket kért magyar sakkozólányokról. Utódot akart. Ha ez Magyarországon sikerül Bobbynak, hazatalál.