BKV: Jegyszerző kalandtúra
Olvasónk levélben panaszkodott arról, hogy bár a BKV járműveire csak jeggyel lehet felszállni, a legtöbb belvárostól távolabb eső megállóban nem működik jegypénztár, és automatát sem helyeztek ki. A levélre több száz reakció érkezett a 168 óra Facebook oldalán. Sarkos véleménye mindenkinek van az ügyről, de sokaknak nagyon hasonló, személyes tapasztalata is.
Olvasónk hévvel próbált volna utazni, de kiderült: ezt a hétköznapinak tűnő tervet nem is olyan egyszerű kivitelezni Budapesten. A héven ugyanis kalauzok dolgoznak, akik Budapest közigazgatási határán belül csak büntetési felárral árulhatnak jegyet.
„Ha az utas kéri. Ha nem kéri, akkor leszállhat a következő állomáson, és próbálhat jegyet szerezni. – írja olvasónk – „Csakhogy a hévvonalakon nagyon kevés olyan állomás van, ahol jegyet lehet vásárolni. Ahol lehet is, ott is csak délután 3-ig vannak a pénztárak nyitva (kivétel a budapesti végállomások).” Hozzáteszi: ahol van forgalmi ügyelet, ott sem lehet jegyet vásárolni, mert nem árulhatnak az ügyeletesek.
Példát is ír: a Milleniumtelepen nincsen sem forgalmi ügyelet, sem újságos bódé. Ez még Budapest határán belül van, a kalauz nem adhat jegyet. Utasunk a következő állomáson leszáll, a Soroksár Hősök terén, ahol jegyárusító automata és forgalmi ügyelet is van. Csakhogy utóbbi sem adhat jegyet, a pénztár háromkor zár, az automata nem működik.
Irreálisak a feltételek, amikhez a BKV az utazást köti – összegzi a tapasztaltakat olvasónk, és ezzel szemlátomást – a Facebookos reakciók alapján – sokan egyetértenek.
Hasonló tapasztalatokból sincs hiány, és nem csak a HÉV vonalain. Az egyik hozzászóló azt meséli, hogy még a repülőtéren sem tudott jegyet venni, mert egyetlen automata sem működött. Másik olvasónk Egerből Volán busszal érkezett Budapestre, metróval ment volna tovább. Ám az egyetlen pénztár zárva volt. Kereste a pénztárost, de sem a mogorva ellenőr, sem az ügyeletes nem tudott segíteni. Végül a gépháznál találta meg: elmondta, kizárta magát és nem tud visszamenni. Emberünk végül nem tudott jegyet vásárolni.