BKV: azonnali vizsgálat a reggeli meghibásodások miatt

A BKV reggel óta értetlenül áll a kialakult jármű meghibásodások előtt, ezért a menedzsment azonnali vizsgálatot rendelt el - közölte a közlekedési társaság.

2010. január 4., 20:37

A közlemény szerint a Kelenföldi buszgarázsban folytatott vizsgálat során bebizonyosodott, hogy például míg korábban a reggeli meghibásodások száma napi 8-10 volt, hétfőn 172 hibát észleltek. A korábbi napi átlagos meghibásodások között általában két elektromos hiba fordult elő, melyek száma hétfőn 66-ra ugrott. Ezek az elektromos hibák általában a következők: hiányos utastér megvilágítása, repedt irányjelzőbúra, esetleg a műszerfal megvilágítás hibája. A hibák egyike sem olyan, amely az utas- illetve a közlekedésbiztonságot befolyásolná - írja az MTI.

Vizsgálják azt is, hogy vasárnap, az éjszakai üzemzáráskor leállított autóbuszok vezetői a járművek műszaki állapotáról miként nyilatkoztak, jelentették-e a a műszaki meghibásodásokat.

A közlemény felhívja a figyelmet arra: "érdekes egybeesése a történéseknek, hogy e nagyszámú meghibásodás éppen a munka törvénykönyve szerinti működés első hétköznapján következett be, miután a szakszervezetek egy része a kollektív szerződés (ksz) megegyezésének hiányában sztrájkra szólította fel a munkavállalókat. A BKV menedzsmentje szerint a hétfő reggeli állapot egy nem legális sztrájk és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem".

A közlemény szerint a menedzsment lényegesen jobb ksz-ajánlatot kínált a szakszervezeteknek, mint amit a munka törvénykönyve tartalmaz, ezt az ajánlatot azonban az érdekképviseletek egy része nem fogadta el. Az adótörvényi változások miatt az infláció feletti nettó keresetnövekedés várhatóan a BKV munkavállalóinak 94 százalékát fogja érinteni, "ezért sem érthető az érdekvédelmi szervezetek elégedetlensége, amellyel az utazóközönség kiszolgálását ellehetetlenítik" - olvasható a közleményben.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője közölte: több száz járművet nem tudott a BKV üzembe állítani hétfő reggel. A problémát az okozza, hogy január elsejétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik. Nemes Gábor szerint minden nap ez várható és keddtől valószínűleg még erősebben jelentkezik majd a probléma. Bár a BKV már január elsejétől a munka törvénykönyve szerint működik, az ünnepek után még ritkább menetrend szerint közlekedtek a járatok.