Bírálta Orbánékat, kirúgták a Holokauszt Emlékközpont önkéntesét
Kiraktak a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontból egy osztrák önkéntest, miután a Die Zeitnek küldött olvasói levélben múlt ősszel, az 56-os ünnepség után az Orbán-kormány nacionalizmusát bírálta.
Több kollégája is figyelmeztette a levél megjelenése után, hogy még kellemetlenségei lehetnek, mert a múzeumot teljes egészében az állam finanszírozza. Nem sokkal később be is hívatták az igazgatóságra, és közölték vele, hogy tűnjön el, azaz ürítse ki az irodáját. Indoklásként annyit mondtak, hogy nincs szerződése az intézménnyel, így ott nincs is semmi keresnivalója. Eltávolították, de szerencsére folytathatta az emlékezésszolgálatot a Nácizmus Üldözötteinek Szövetségénél. Mint írja, ezek után a kérdés az, mennyire lehet veszélyes a helyzet a profi újságírók számára Magyarországon, ha már egy olvasói levél is ilyen drasztikus következményekkel jár.
Az osztrák fiatalember az esetről beszámol a Standardban is Orbán szép, új országa címmel. Ebből kiderül, hogy osztrák önkéntesek 2004 óta teljesítettek szolgálatot a múzeumban, ő maga beszédeket írt a főnökei számára, történelmi dokumentumokat dolgozott fel, segített az archívum rendezésében stb. Amikor kidobták, az illetékes még utána kiáltotta a folyosóra, hogy tudja, milyen szépen tud írni a fasiszta Magyarországról, ami egyértelművé tette, hogy miért kell távoznia. A Zeitnek küldött levélben egyébként nem minősítette fasisztának Magyarországot, viszont kifogásolta a kormány nacionalista retorikáját. Egyébként pedig az incidens csak megerősítette abban a szándékában, hogy újságíró lesz.
(Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió)