Bilincsben vittek el a munkahelyéről egy NAV-osztályvezetőt

2018. szeptember 6., 16:06

Szerző:

Bilincsben vitte el az ügyészség csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) óbudai, Huszti úti épületéből a szervezet egyik osztályvezetőjét – tudta meg az Átlátszó.

Az illető a portál tudomása szerint a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás.

Az osztályvezető a lap értesülése szerint korábban adónyomozóként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.