Bige úgy gondolja, hogy karaktergyilkosság zajlik ellene

Csányi Sándort látja minden mögött. 

2021. december 1., 20:50

Szerző:

A miniszter úr vagy nincs tisztában a mai mezőgazdasági helyzettel, vagy hazudik, és megtévesztette a magyar termelőket, valamint a közvéleményt – mondta Bige László az ATV hírműsorán. 

Az üzletember szerint jelenleg karaktergyilkosság folyik ellene, hogy így fosszák meg a cégeitől. 

Nagy István agrárminiszter vasárnap azzal vádolta meg Bige Lászlót, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosát, hogy mindenkit megkárosított, aki zöldséget vagy gyümölcsöt vett, továbbá, hogy Bige mesterségesen tartotta drágán a műtrágyát.  

„Törvényes köntösbe burkolva akarják tőlem ellopni a céget, mert ez ma Magyarország legértékesebb ipari ingatlana”

– mondta el Bige az ATV műsorában. Hozzátéve úgy gondolja, hogy versenyhivatal által kiszabott bírság is ennek a folyamatnak a része. Bige László megemlített, hogy semmi köze nincs a politikához, annyit jegyzett meg, hogy Márki-Zay Péter jó embere lenne Magyarországnak. 

Bige László ellen két büntetőeljárás is folyik éppen, amelyeknek elgondolása szerint Csányi Sándor a feltételezett irányítója. Ennek okául csak az szolgálhat, hogy a Nemzeti Agrárkamara nemrég bejelentette, hogy az állam veheti át a műtrágyagyárának az üzemeltetését. 

(Kiemelt képünk: Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója, a Vidor Fesztivál főszponzora beszédet mond a fesztivál megnyitóján a nyíregyházi Kossuth téren 2018. augusztus 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.