Biciklikkel a versenyautó ellen – Oszkó Péter szerint ha három héttel korábban rendezik a választásokat, más az eredmény
– Vasárnap este, immáron az eredmények ismeretében azt üzente a blogján „minden, az ellenzéki oldalon meghatározó politikai szereplőnek”, hogy a politikán kívül is van élet. „Ha nekem egyévnyi izzadságos válságkezelő pénzügyminiszterkedés után sikerült megállni, hogy az engem ért nemtelen támadások miatt érzett sértettségért ne politikai aktivitással akarjak revánsot venni, és a személyes egzisztenciaépítésre vonatkozó terveimet se keverjem össze a politikai ambíciókkal, akkor talán másnak is sikerülhet elválasztani a személyes érdekeket az ellenzéki politika tényleges céljaitól”, írta. Kiről írt? Gyurcsány Ferencre gondolt, aki sikernek nevezte az eredményt?
– Ezt a kommentekben is megkérdezték, de szándékosan nem válaszolok rá, hiszen nem is egy személynek szólt a bejegyzés. A választók majd érzékeltetik, kik azok az ellenzéki szereplők, akiknek a működése rontotta annak az esélyeit, hogy kiegyensúlyozott politikai verseny alakuljon ki Magyarországon.
– Gyurcsány szemszögéből az, hogy a DK önálló frakciót alakíthat…
– …értse meg, nem akarok Gyurcsány Ferencről beszélni. Nem akarok abba a helyzetbe kerülni, amibe egyébként maga az ellenzék állandóan kerül, hogy csak konkrét személyekkel foglalkozzak, és hogy egy-egy nevet kiejtve hirtelen iszapbirkózássá változzon bármilyen közös gondolkozás. Sem Gyurcsány Ferencről, sem másról nem szeretnék beszélni, a bejegyzésemet nyugodtan magára veheti elég sok ember így is.
– De ön szerint a neve említése nélkül is megérti az üzenetet az, akinek szánta?
– Egyáltalán nem biztos, hogy érdekli egyáltalán, de a vasárnap esti élmények hatása alatt álltam, és nem tudtam elhallgatni, ami már régóta feszített. Hiszen jól érzékelhető volt az ellenzéki szavazók tömegének csalódottsága, akik meglátták annak reményét, hogy érdemes véleményt nyilvánítaniuk a választáson, amire nem kell eleve lefutott meccsként tekinteniük, vagyis volt eszköz és esély az ellenzéki szavazatok összegyűjtésére. Az, hogy ez ennyire kudarcosan sikerült, az ellenzék gyengeségét bizonyítja. Az ellenzék impotenciája már hosszú ideje nyilvánvaló, ideje volna talán ennek következményeit levonni. Én az üzleti életben szocializálódtam, ott nem lehet ennyi bukás után ugyanazt a tevékenységet folytatni. Számomra felfoghatatlan, miként lehet ennyi ideig ugyanazzal próbálkozni, miközben a választók visszajelzik, hogy az nem jó.
– Kérdés, hogy a szűk pártpolitikai célok fényében mi a siker és mi kudarc. Tiszteletben tartom, amit mond, én mégis említek neveket: Gyurcsány Ferenc sikerről beszél, mert a DK bejutott a parlamentbe, és frakciója lesz. Az LMP-s Csárdi Antalnak is siker, hogy egyéniben győzött.
– A választóknak az a siker, ha az általuk támogatott politikai erő kormányzati lehetőséghez jut, minden más kudarc. A képlet ennyire egyszerű. Ha pedig ezt a térfelet olyan szereplők foglalják el – konkrét nevek említése nélkül –, akiknek eleve csak az a célkitűzésük, hogy bejussanak a parlamentbe, az működésképtelenné teszi az ellenzéket és az egész politikai váltógazdaságot.
– Valóban, az ellenzék részéről az elmúlt másfél hónapban kevés szó esett Orbán Viktor és veje korrupciós ügyéről, az ellopott százmilliárdokról, ehelyett mindenki arról beszélt, ki kinek a javára lép vissza, hol ki az esélyes jelölt, hogyan kell taktikusan szavazni. Egy olyan gépezettel szemben, mint amilyet a Fidesz hatalma jelent a választási törvénnyel, a független sajtó részbeni felszámolásával, az alkotmányos fékek kiiktatásával, esélytelen az ellenzék. Nem az a hiba, hogy elfogadták a játékszabályokat?
– Nem Magyarország az egyetlen olyan hely a világon, ahol a választási csatákat csak a nagy, egységes politikai erők tudják megvívni. Jó pár olyan, tradíciókkal rendelkező demokráciát tudunk említeni, ahol a kis pártoknak nincs esélyük, a nagy pártok között dől el a választás, és az adott politikai oldal belső harcait pártszervezeteken belül kell megvívni. Magyarországon most ilyen a választási rendszer. Ezt lehet szidni, kárhoztatni, de ez van. Ha olyan választási rendszert alakított ki a Fidesz, ami lényegében két nagy autó gyorsulási versenyével írható le, akkor nem lehet öt biciklivel odaállni, mert a kerékpáros mindig veszíteni fog.
– Igen, de itt az egyik autó kapott százkörnyi előnyt is a száztíz körös futamon, míg a másiknak leszerelték az egyik kerekét.
– A közhangulatból úgy tűnt, hogy ha könnyen nem is lehet győzni, de legalábbis meg lehet szorongatni a kormányt. Lehetett volna olyan visszajelzést adni, ami korrekcióra szorította volna a kormányzati politikát. Ezt a visszajelzést, annak ellenére hogy ismét többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette, nem sikerült megadni. Ha valaki a választás előtt a befektetési szektor véleményére volt kíváncsi, látván, hogy az ellenzék még összefogásra is alig képes, hát még kormányzásra, akkor azzal az általános várakozással találkozott, hogy jó volna a szűk Fidesz-többség, mert az kormányzati potenciállal jár, ugyanakkor némi visszafogottsággal párosulna. Ennek feltétele az, ha visszajelzés érkezik a választóktól, de az ellenzék ezt sem volt képes biztosítani.
– De nemcsak a választási rendszer ilyen, hanem ott van a Habony-média, az ügyészség…
– …értem, de ennek ellenére iszonyú korrupciós botrányok vannak! Szerintem ha három héttel korábban rendezik a választásokat, akkor más az eredmény. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás után ugyanis a Fidesz mozgósított, az ellenzék pedig elkezdett magával foglalkozni. Ráadásul a Fidesz olyan buta, egybites kampányeszközöket használ, amelyekre egyszerű válaszolni, a migránsozásra például a letelepedési kötvényekkel, csak ahhoz ott kell lenni országszerte a falufórumokon, végig kell talpalni az országot, hogy eljussanak az üzenetek oda, ahová kell. Létszámban bőven elég ehhez a teljes ellenzék, csak annak a rengeteg embernek nem azzal kellene töltenie az idejét, hogy irodákban üldögél, bezárt ajtók mögött alkudozik arról, hogy ki hol lép vissza. Fél óra alatt meg lehet egyezni, és utána mindenki megy a dolgára, és próbálja hozni a saját körzetét. Ez nem történt meg az utolsó három hétben. Nem tartották felszínen a kormányzati korrupciós problémákat, nem adtak válaszokat a Fidesz mozgósítására, hanem a félig sikerült összefogásról szólt minden ellenzéki hír és tevékenység. Ez az aktív politikusok idejét is és az összes médiafelületet elvette. Olyan ez, mint a profi bokszban; aláírom: ahogy egy világbajnokot sem elég kicsit megverni, úgy a Fideszt sem. De arról szó sem volt, hogy vitatható az eredmény, mert annyira közel állnának egymáshoz. Nem. Annyira a saját ügyei kötötték le az ellenzéket, hogy gyakorlatilag minden ziccert felkínált a Fidesznek.
– Annyit hozzátennék, hogy ha demokráciát játszunk, akkor a népről sem lehet levenni a döntés felelősségének terhét. Nem számított a titokzatos 1300 milliárdos örökség, Kósa Lajos csaknem ötven százalékkal nyerte a körzetét, kétszer akkora támogatottsággal győzött, mint a baloldal jelöltje. Kósa ügyéről tudniuk kellett az embereknek.
– Így van, de nem ez volt az utolsó hír. Pontosan tudjuk, hogy a választók érzelmi alapon, gyakran a legutolsó élmények alapján szavaznak. Kósa ügyét az ellenzék nem tudta felszínen tartani a választás napjáig, ehhez képest az „úristen, jönnek a migránsok” témája mindent elárasztott, főleg a fővároson kívül. Ez elég volt ahhoz, hogy még a nagyobb botrányba került fideszesek is jól szerepeljenek.
– A migránskampány aduász volt. De az utóbbi két évben érezhető a GDP-növekedés, és hiába látják az elemzők a teljes képet, azaz a gazdasági növekedés korlátait, a felélt tartalékokat, az elmaradt strukturális reformokat, illetve azt, hogyan száguldanak el mellettünk a régiós versenytársak, ha a választó mégiscsak azt érzi, hogy egy kicsivel jobban él, mint tavaly, és e szerint szavaz. A növekedésnek nem volt szerepe abban, hogy elmaradt a kormányváltó hangulat?
– Ez akkor lenne igaz, ha Budapesten nyert volna a Fidesz, és a szegény, kelet-magyarországi térségben, ahol kiszolgáltatott helyzetben élnek az emberek, elbukta volna a választókörzeteket. De pont fordítva történt! Azok, akik semmit nem éreznek a GDP-növekedésből, és napról napra próbálnak túlélni, simán megválasztották a fideszes képviselőket. Ott pedig, ahol a GDP-növekedés gyarapodást hoz, sokkal kritikusabbak voltak, és nagyobb teret adtak az ellenzéki próbálkozásoknak.
– Az sem hathatott a szegényebb régiókban, hogy az elképesztő kiterjedésű közmunkaprogramon keresztül 59 ezer forintos közmunkabért kapnak az emberek, míg korábban csak a mindössze 28 ezer forintos segélyt? Ez érezhető javulás, miközben valóban felfoghatatlanul alacsony összegekről beszélünk.
– A jövedelem- és életszínvonal-statisztikák szerint egy nagyon szűk, vagyonos réteg a kormány politikájának nyertese. Nem szűkül, hanem tágul a jövedelmi olló, az alsóbb rétegek szinte semmilyen módon nem veszik ki a részüket a növekedésből. Ma Magyarországon jövedelempolitikában az zajlik, ami a nyolcvanas évektől a nyugati világ legnagyobb hibája volt, ami a társadalom szétszakadását, a mostani állhatatlan viszonyokat és a globális pénzügyi válságot is okozta. Nem lehet azt mondani, hogy széles néprétegek körében lenne érezhető a gyarapodás. Az uniós támogatásokat egy viszonylag szűk réteg fölözi le, ami önmagában nem járul hozzá a kedvező közhangulathoz. Nem véletlen, hogy nem ez volt a Fidesz kampányának fő motívuma, hanem a migránsozás.
– Akkor nem igaz, hogy paradox módon épp az uniós források segítenek hatalomban tartani egy uniószkeptikus politikai vezetőt?
– De, ez helyes megállapítás, csakhogy az uniós források alapvetően a klientúra kiépítésében segítik a Fideszt. Ám ez szűk klientúra. Azzal, hogy a kormány az uniós pénzek segítségével a gazdasági szereplők nagy részén rajta tudja tartani a kezét, hiszen a támogatást a lojalitáshoz köti, meg tudja akadályozni, hogy független, önálló elképzelésekkel rendelkező és saját gazdasági erővel bíró polgárság jöjjön létre Magyarországon, amelyik el is zavarhat egy kormányt, ha az nem tetszik neki. Azzal, hogy kontroll alatt tartja a növekedéshez segítő forrásokat, a gazdasági szereplőket kiszolgáltatott helyzetben tudja tartani. A tízmilliós Magyarország minden polgárát nem lehet uniós forrásból megvásárolni.
– Számít arra, hogy ez az eredmény újabb kivándorlási hullámot indít el?
– Biztos, hogy lesz rá hatással, de én azt tapasztaltam, hogy a fiatalabb korosztályokban eddig is evidencia volt, hogy amint elérik a nagykorúságot, az ország határain kívül próbálkoznak.
– És esetleg az idősebb generációkban beindíthat egyfajta menekülési ösztönt?
–Ezt nem tudom megítélni, ilyen döntéseket az ember nem a napi hangulatától indíttatva hoz meg. De kétségtelen, Orbán Viktornak az az ígérete, hogy elégtételt vesz azokkal szemben, akik nem szolgálják ki a Fidesz-kurzust, akár elindíthat egyfajta kivándorlási hullámot. Hogy ezt a veszélyt képes-e komolyan venni a Fidesz, nem tudom. Én 2014-ben még láttam reményt egyfajta konszolidációra, mert van az a helyzet, amikor felesleges háborúzni. Ma már nem látom annak esélyét, hogy a kurzusnak van elegendő szellemi tartaléka váltani, nem képes a saját országában vívott háborút konszolidációra váltani, hiszen ez a választási eredmény sajnos még inkább azt igazolja vissza, hogy a háborús retorikával könnyedén meg lehet tartani a hatalmat. Holott egy megbékélő hangulat és a jelenleginél befogadóbb vagy legalább kevésbé kirekesztő retorika biztosan eredményezhetné azt, hogy a pillanatnyilag kivándorláson gondolkodó, elkeseredett emberek mégis úgy érezzék, lehet élni ebben az országban, a szülőföldjükön.
– Várható újabb gazdaságpolitikai fordulat a kétharmados felhatalmazással? 2010 után például a magánnyugdíjpénztárakat fosztották ki, mert akkor épp a bankok és a biztosítók voltak az ellenségek.
– Nincs már ilyen zsákmányszerzési lehetőség. Ma már az uniós források elköltése a központi kérdés. Gazdaságpolitikai irányváltásra nem számítok. A gazdaságpolitika a 2014-ig tartó összevissza kapkodás után most stabilan, egy irányba mutat. Nem túl cizellált politika ez: fegyelmezett költségvetéssel, fiskális kiszámíthatósággal, a nagyberuházások bőkezű támogatásával és a támogatási pénzek klientúraépítésre való felhasználásával jellemezhető. Ennek következményeként lassan lemaradunk a régiótól, a növekedési lehetőségek pedig korlátozottak maradnak. Az igazán izgalmas kérdés a következő négy évben az lesz, miként vívja meg ez a kormány az új uniós költségvetési ciklussal kapcsolatos vitákat, el tudja-e érni, hogy a fejlesztési forrásokból ugyanekkora mértékben jusson Magyarországnak, mint ebben a ciklusban. Ezek szerteágazó kérdések. Csak hogy egyetlen példát említsek: megeshet, hogy az európai ügyészség hatáskörét el kell fogadnia a kormánynak a támogatásokért cserébe. De vannak részkérdések is, például hogy a kohéziós alapok, az agrártámogatások ügyében milyen lobbiereje lesz a Brüsszelt szapuló kormánynak. Ez nagyon nem mindegy. Gazdasági értelemben hosszú távra meghatározhatja a magyar pályát, hogy hatalompolitizálást folytat-e a kormány, vagy bizonyos kérdéseket alárendel-e a pragmatikumnak.
