"Bezuhantunk egy gödörbe, és nem tudunk kimászni”

„Úgy érzem, mintha a gyilkosság óta belezuhantunk volna egy gödörbe, amiből nem tudunk kimászni” – hajtogatja halkan a tatárszentgyörgyi Erzsi, aki fiát és unokáját vesztette el 2009 február 23-án hajnalra virradóra. Előbb Molotov koktélokkal felgyújtották Csorba Róberték cigány telepi, erdőszéli házát, majd a lángokból kimenekülő huszonhét éves apát és öt éves kisfiát, Robikát agyonlőtték. Csorba Róberték házából a merénylet után csak a négy fal maradt. „A tetőszerkezet üszkös gerendáit nemrég bontottuk le, mert már nem bírtuk nézni” – meséli a szemközti telken lakó nagymama. A leégett ház egyik falán még mindig ott a felirat, amit a tragédia után a meggyilkolt óvodás kisfiú egyik unokatestvére festett fel: „szeretlek, Robika.”

A égő házból kifelé futó apának és fiának esélye sem volt, azonnal tüzet nyitottak rájuk. Az apának öt sörét fúródott a mellébe, a kisfiúnak a fejét és a hátát érték a halálos lövések – idézte fel a szörnyű éjszakát a nagymama, aki a dörrenések zajára riadt, és férjével együtt azonnal fiáék házához rohant.

Erzsi a háztól pár méterre talált rá a hóban fiára, aki még élt, de már csak annyit tudott mondani: „lelőttek”, aztán meghalt. A kis Robika holttestére tizenéves unokabátyja talált rá, nem messze attól a helytől, ahol apja feküdt.

Robika akkor hat éves nővérének szerencséje volt, életben maradt, mert az erdő felé szaladva sikerült elrejtőznie egy bokor alatt, és csak a nagymamája kiabálására bújt elő. Bianka vállát, hátát így is súrolta egy lövedék, egy másik pedig átlőtte az egyik ujját, amit megműtöttek, de azóta sem tudja behajlítani – meséli a nagymama. Elmondása szerint a család a mai napig nem tudta feldolgozni a tragédiát, sem azt, ahogy a hatóságok eleinte bántak velük.

Mint az többek közt az akkori sajtóbeszámolókból is tudható: a helyszínelő hatóságok majd fél napig a tüzet „elektromos zárlatként”, a két ember halálát pedig „füstmérgezésként” kezelték, amíg roma vezetők és a széleskörű nyilvánosság hatására az akkori országos rendőrfőkapitány beismerte: gyilkosság történt. Később több vizsgálat is indult, amely szakmai és eljárási hibákat állapított meg. A legmagasabb szinten még a tragédia évének novemberében az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága fogadta el a romák elleni gyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló munkacsoport jelentését, mely szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal is hibákat követett el: hiányos volt az együttműködése a nyomozó hatóságokkal.

A romák elleni támadássorozat feltételezett elkövetőit a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Tanúvédelmi Szolgálat Omega Kommandója kapta el egy debreceni szórakozóhelyen 2009. augusztus 21-én. A négy férfi ellen a büntetőper 2011. március 25-én kezdődött, és a mai napig tart. A legutóbbi, az idén február 17-én tartott tárgyalás után a Budapest Környéki Törvényszék sajtószóvivője azt mondta: a bíróság arra törekszik, hogy még idén ítélet szülessen, de még negyvenöt tanút és harminc szakértőt kell meghallgatnia. A vád szerint a négy férfi kilenc településen lőtt romákra, a tatárszentgyörgyi merényletet is az ő számlájukra írják.

"A családot nagyon megviseli az elhúzódó tárgyalás, a rendszeres meghallgatások, amelyeken újra és újra feltépődnek a sebeink, sokszor csak sírni tudok ezeken" – panaszkodott a nagymama, aki még mindig fél, hogy „nem csak az igazi tetteseket” fogták el. Ráadásul a tárgyalásokra járás – miután az utazási költség csak egy részét fizetik ki nekik – anyagilag is nagyon megterhelő a családnak, amely jelenleg nyomorog – mondta el a nagymama. Erzsi asszony azt mesélte: nyugtatókon élnek és csak a gyerekek tartják bennük a lelket. Elmondása szerint pillanatnyilag tizenketten laknak egy három szobás házban, amelyet sikerült felújítani. A házfelújításra az újonnan felálló Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság adott szinte első lépésként nyolc millió forintot – tudtuk meg a hivatal sajtófőnökétől, aki hangsúlyozta: az államtitkárság nagyon fontosnak tartja a roma sorozatgyilkosságok ügyét és emlékezetének ápolását is, tudomásuk szerint azonban utóbbi időben nem kért tőlük segítséget a tatárszentgyörgyi család.

A nagymama elmondása szerint most nagyon elkelne náluk az adomány és a segítség, amely a tragédia után nagyobb volt, az elmúlt egy évben azonban összesen már csak ötven ezer forintot kaptak különböző szervezetektől. Eközben tizenketten próbálnak élni havi száznegyvenezer forintból, amely segélyekből és a családi pótlékból jön össze. A nagymama azt mondja: jelenleg tüzelőre sem futja és élelemre is alig a gyerekeknek.

„Van, hogy éhesen fekszünk, és éhesen kelünk” – meséli, hozzátéve, hogy húst vagy meleg ételt ritkán tud adni a gyerekeknek. Az asszony azt is hozzátette: munka nem akad a környéken, férjét is épp most küldték el közmunkáról. Erzsébet azt is elmondta: próbálkoztak több helyen is munkát keresni, de ha személyesen meglátták őket, akkor leginkább úgy reagáltak: „nincs felvétel.” Az asszony elmondta: a család most azzal próbálkozik, hogy eladják a házukat és Kecskemétre költöznek a munka és a jobb megélhetés reményében, de egyelőre nem akad vevő az ingatlanra. Erzsébet szerint azért, mert senki sem akar egy ilyen tragédia helyszínén és árnyékában élni.

A nagymamának két dolog fáj nagyon: az egyik, hogy érzése szerint kevés kivétellel megváltozott a falubeliek viselkedése velük szemben. Már nem állnak úgy szóba velük mint régebben. A másik pedig a gyerekek, akik nem tudják kiheverni a történteket, idegesek, pszichés problémákkal küzdenek, rémálmok gyötrik őket. "Leginkább a lelki segítség hiányzik a gyerekeknek, meg persze munka és élelem. Meg persze az, hogy valahogy feldolgozzuk ezt a rettenetet” – sorolja vágyait a nagymama. Erzsi azt is hozzáteszi: ugyanakkor nagyon jól esik a családnak a mostani kezdeményezés, hogy itthon és külföldön is még ennyi ember gondol rájuk. „Mi sokszor kijárunk a temetőbe, de nem tudjuk, valaha is felejtünk-e” – sóhajtotta a nagymama.

Egyszerre százötven hazai és tíz külföldi településen lobbannak fel az emlékezés gyertyái február 23-án, csütörtökön öt órakor – közölte az egyik szervező. Setét Jenő hangsúlyozta: az interneten tizennégy nyelven közzétett felhívásukhoz – amely „kizárólag civil kezdeményezés” – ennyi helyszínen csatlakoztak magánemberek, többségi és roma közösségek. Setét Jenő a holokauszt utáni magyar történelem „legsötétebb szégyenfoltjának” nevezte a romák ellen elkövetett támadássorozatot, amelyre szerinte folyamatosan emlékezni és emlékeztetni kell: 2008-ban és 2009-ben nagyjából másfél év alatt összesen 19 esetben ért támadás romákat, nyolc ember halt meg, köztük az ötéves, tatárszentgyörgyi Csorba Robika. Öten szenvedtek életveszélyes sérüléseket, köztük két tizenéves kislány.