Bezárják vállalkozásukat az egykori hajléktalan lottónyertesek
Andraschek László, és felesége,Anikó 2013-ban került be a hírekbe, amikor – hajléktalanként – 636 millió forintot nyertek a Skandináv lottón. A pár a pénzből több ingatlant is vásárolt, emellett néhány vállalkozást is indítottak.
Fotó: MTI / Krizsán Csaba
Az asszony a Blikknek azt mondta, Szenvedélyből nyitotta a kávézót, mivel fiatal tehetségeken akart segíteni, akiknek a képeit kiállították a vendéglátóhelyen. „Ám ha nincs rá igény, nem fogok erőlködni” – mondta.
A házaspár kávézója több mint egymilliós adótartozást halmozott fel, ezért a NAV többek között a fagyipultot, a csokiszökőkutat és a tévét is lefoglalta.
A házaspár március 31-én végleg bezárja a kávézót, és a büféjüket is. Az adótartozás rendezésére el kellett adniuk az egyik ingatlanukat, a többi ingatlan kiadásából azonban továbbra is havi egymilliós bevételük van.