Bezárhat a jól működő általános iskola?
Bezárhat Dunaújváros egyik legjobban működő általános iskolája, a Petőfi Sándor Általános Iskola. Bár az önkormányzat ígérete szerint az iskolai rendszer racionalizálása nem érinti a Petőfit, az intézmény Szülői Szervezete írásos bizonyítékot akar. Békés demonstrációval is megerősítik a kérésüket.
A dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Szülői Szervezete azonnal mentőakcióba kezdett, amióta kiderült, hogy bezárhatják az intézményt: hetek óta folyik az egyeztetés, aláírásgyűjtés, holnap pedig békés demonstrációval erősítik meg, hogy – ahogy a felhívás is szól – szívügyük a Petőfi. Már csak azért is érdekes lenne, ha a Fideszes városvezetés bezárná az iskolát, mert 2004-ben, még ellenzékben heves tiltakozást váltott ki soraikból ugyanez az ötlet. Akkor azt mondtáka fideszes városatyák: nem szabad veszni hagyni a Petőfit.
Tálos Judit, a Petőfi Iskola Szülői Szervezetének elnöke azt mondja: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata benyújtott egy javaslatot az alapfokú oktatási intézmények átszervezésére, de ezt a szülők megalapozatlannak találták.
- Mindazonáltal kaptunk szóbeli ígéretet is, hogy nem zárják be az iskolát. Kiss András, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke eljött a Szülői Szervezet rendkívüli ülésére megnyugtatott mindekit. De nekünk írásos megerősítés is kell – teszi hozzá Tálos.
Kiss András egyébként közgyűlést hívott össze az önkormányzatban, hogy az iskolai rendszer végleges racionalizálását megvitassák. Felmerült az is, hogy egy másik iskola tanulóit is átvenné a Petőfi. Eddig 6436 támogató aláírást gyűjtöttek az iskola megmentésére.
- Nem is értem, hogy merülhetett fel, hogy bezárjon a Petőfi. Az iskola a város egyik legjobban működő alapfokú intézménye, 90 százalékos a telítettsége – magyarázza Tálos – A számok is minket igazolnak: a 45 ezres Dunaújváros gyakorlatilag minden szülője mellettünk áll.
A szülők elszántságát mutatja, hogy Kiss András megnyugtató szavai ellenére megtartják a demonstrációt holnap délután fél négykor a Városháza előtt. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy békés és politikamentes megmozdulással „segítsék” az önkormányzati közgyűlést, hogy a helyes döntést hozzák meg.