Benyújtották a módosítást a köztisztviselők kirúgásáról
Benyújtotta a kormánytisztviselők és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását a kormány, ezekben szabályoznák, hogy pontosan milyen indokkal lehet vagy pedig kell felmenteni a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket. Ezek között szerepel a méltatlanság és a bizalomvesztés is.
A változtatásra azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette a kormánytisztviselők és a köztisztviselők indoklás nélküli felmentésének lehetőségét. A javaslat szerint a munkáltató köteles megindokolni a felmentést és az okokat is bizonyítania kell – jelentette a Független Hírügynökség.
A törvényjavaslat szövege szerint a kormánytisztviselői és köztisztviselői jogviszony felmentéssel akkor szüntethető meg, ha létszámcsökkentést kell végrehajtani, megszűnik vagy feleslegessé válik az érintett munkaköre, illetve ha a nyugdíjasnak minősül. A jogviszonyt meg kell szüntetni abban az esetben, ha az érintettnek nem megfelelő a munkavégzése, egészségügyi okokból nem tudja ellátni feladatát, vezetőjének bizalmát veszti vagy pedig hivatalára méltatlanná válik. Ez utóbbit meg is magyarázza a javaslat. A szöveg szerint hivatalára az a kormánytisztviselő vagy köztisztviselő méltatlan, aki olyan magatartást tanúsít - akár munkájával összefüggésben, akár munkahelyén kívül - amely alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a közigazgatásba vetett hitet súlyosan rombolja. Ilyen magatartásnak kell tekinteni különösen azt, amely a pártatlanság, a befolyástól mentesség, a hivatásetikai normák sérelmét eredményezi.
A törvényjavaslat emellett a kormánytisztviselői jogviszony megszüntetésével szembeni belső jogorvoslat lehetőségét is megteremti az országos hatáskörrel rendelkező, úgynevezett Kormánytisztviselői Döntőbizottság jövő januári felállításával.