Baranyi Krisztina: A kormány biztosan nem fog sikerrel járni a Fudan Egyetemmel

Ferencváros polgármestere szerint ha júniusban feloldják a veszélyhelyzetet, már szeptember-októberben lehetne a népszavazás a kínai beruházásról.

2021. április 21., 10:49

Szerző:

Először olimpiai falut terveztek, aztán diákvárosra módosították a tervek, most pedig egy kínai egyetemnek adnák oda Ferencváros területének egy részét - mondta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa már Baranyi Krisztina polgármesterré választása után fogadta el a diákváros tervét. Eszerint a terv minden elemét meg kell valósítani, köztük az atlétikai stadiont is. Ferencváros polgármestere elmondta, a sokszor csak Baranyi-tervként emlegetett terv valójában egy alku a kormányzattal, amelyhez úgy járult hozzá a főváros és a kerület, hogy az atlétikai stadion széles körűen használható legyen a fővárosban, kerületben élők számára a világverseny után is.

Elmondása szerint a kormányzattal tavaly nyáron kezdődött meg az együttműködés a diákváros tervezésével kapcsolatban, amelyet néhány héttel ezelőttig egy kifejezetten jó együttműködésnek tartott.  Az eredeti tervek szerint a diákvárosban mintegy 10-16 ezer kollégiumi férőhelyet terveztek volna, emellett szociális bérlakások és szolgáltatások is életet hoztak volna a jelenleg rozsdaövezeti helyszín környezetébe. Kiemelte: a kormányzat eredeti tervei alapján ez egy egy olimpiai falu lett volna, ám miután az olimpiarendezéstől elállt a kormány, létrehozták a diákváros tervét. 

Baranyi szerint több ütemben tervezték a diákváros megépítését, amely alapvetően állami költségvetésből valósult volna meg. Az atlétikai stadion megépülésével egy időben 4000 férőhely megépítését tervezték 2023-ra, az első ütem részeként, míg a másodikat 2024-ig gondolták befejezni. Baranyi szerint jelenleg nincs csúszás a tervben, ugyanis a terület 80 százaléka állami tulajdonban van. Azonban a Fudan Egyetem tervének megjelenése borította az eddig gördülékeny együttműködést. 

Ferencváros polgármestere elmondta, először idén januárban hallott a kínai egyetem tervezetéről, majd a különböző tényfeltáró cikkek után azért döntött a népszavazás mellett, mert szerinte a kormányzat végig eltitkolta a kerület és a főváros elől ezt a döntést. A főváros polgármestere, Karácsony Gergely az atlétikai vb-től való visszalépéssel próbálta meg rávenni a kormányt arra, hogy visszakozzon. Baranyi Krisztina szerint a korábbi dokumentumokban egyszer sem tűnt fel az egyetem terve, ebből ugyanis kiderült volna, hogy amennyiben a jelenlegi tervek szerint épül meg a campus, az szinte az egész diákvárost elfoglalja. 

Ferencváros polgármestere kijelentette: ha azt mondta volna már az egyeztetések kezdetekor a kormány, hogy egy-két épületet szeretnének betervezni az egyetemnek, nem állt volna ellent. "Azonban így, hogy a saját szavukat szegték meg, és rúgták fel a megállapodást, ez egyszerűen nem fér bele" - mondta. 

Mindent megpróbálnak erővel átvinni - jelentette ki Baranyi Krisztina, majd leszögezte: a kormány biztosan nem fog sikerrel járni a Fudan Egyetemmel kapcsolatban. Szerinte nem is az egyetem fővárosba történő költöztetése a legveszélyesebb, hanem az a gigahitel, amit Magyarország megkötni tervez, a Budapest-Belgrád vasútvonalra érvényes konstrukción felül. A polgármester elmondta, attól, hogy a hatalom valamit kiemelt kormányzati projektté nyilvánít, az még nem azt jelenti, hogy teljesen elveszik a területet. A valóság ugyanis az, hogy megkezdődik egy egyeztetés, ahol bizonyítaniuk kell, hogy egy nemzeti érdekhez fűződő célról van szó, amit máshol nem lehet megvalósítani. Baranyi szerint a Fudant azonban bárhol meg lehetne építeni.

A népszavazási tervezet kapcsán elmondta, egy időben történne a helyi népszavazás és a budapesti népszavazás, amelynek időpontját nagyban meghatározza az, hogy meddig tart a veszélyhelyzet. Baranyi szerint ugyanis amennyiben a júniusban feloldanák azt, már szeptember-októberben megtörténhetne a szavazás, ha viszont a kormány - a kedd hajnalban benyújtott tervek szerint - meghosszabbítja azt, akkor decemberre lehet csak kiírni. Baranyi szerint amennyiben a Fudan Egyetem terveinek elfogadását fel akarják gyorsítani, akkor az önkormányzathoz fordulnak majd a tervekért, Ferencváros viszont el fog állani a beruházástól. Megjegyezte: a kormányzat élhet a terület kisajátításával, de ez a folyamat akár egy évig is eltarthat, ha betartják a törvényeket.

(Kiemelt kép: Pesti Hírlap archív)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.