Balog Zoltán végleg elveszítette a kapcsolatot a valósággal

2017. október 28., 21:42

Szerző:

A 27 éve alakult Lungo Drom kongresszusán szólalt fel Balog Zoltán, ahol a kormány dicsőítése mellett jobbára a szervezetet méltatta. De mindezeken túl volt néhány olyan kijelentése, ami alapján nem lehet másra gondolni, mint hogy a nagy Fidesz-átlagnál is sokkal inkább egy alternatív valóságban él. (Vagy csak tökéletesen hülyének néz mindenkit.)

Fotó: MTI/Mészáros János

Az emberminiszter ugyanis azt mondta:  

„Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök."

Az első cigány vezető, akivel érdemes együttműködni – és a Fidesz együtt is működik, újra választási együttműködést kötöttek vele – annyira tiszta kezű, hogy most is több büntetőeljárás zajlik ellene, csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával. 1,5 milliárd forint tűnt el a Farkas által vezetett Híd a Munka Világába nevű foglalkoztatási szövetkezetnél. Pedig ez arra jött létre, hogy több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma ember felzárkóztatását segítse. Ehelyett irodaházat vettek, kamupályázatokat irattak és rengeteg csókos kapott tekintélyes havi fizetést a program keretében. Valóban rászoruló romák közül senki nem jutott munkához.

De Balog Zoltán és a főnöke legalább elégedettek, az emberminiszter át is adta  Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét és gratulációját a szervezetnek.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.