Balog Zoltán: Egyházi emberként engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg, mi a kereszténység
A 444 idéz abból az interjúból, amelyet a lelkészi hivatásához vbisszatérő Balog Zoltán adott a SZEMlélek blognak. Úgy tűnik, a volt humánerőforrás-miniszternek elég volt elhagynia az Orbán-kormányt és az Országgyűlést, hogy megenyhüljön a bevándorlókkal szemben, az interjúban legalábbis azt állítja, hogy neki mint értelmiséginek néha sok volt a túlzásba vitt migrációs kommunikáció, a déli határkerítés ötletétől pedig megrettent, amikor először hallotta.
- A migránsok emberek, Isten teremtényei, így kell viszonyulni hozzájuk, a migráció világfolyamata viszont káros Magyarország, Európa számára, ezért meg kell állítani
- jegyzi meg.
Ennek kapcsán beszél arról is, hogy református lelkészként zavarja, hogy politikusok akarnak dönteni arról, mi a kereszténység.
- Megmondom őszintén, ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez?
- mondja, hozzáfűzve, az az Orbán Viktor és más fideszesek által is úton-útfélen hangoztatott politikai szólam, hogy „mi megvédjük a keresztény Európát” csak „merev, durva leegyszerűsítése” a helyzetnek.
- Így gőgösen is hangzik
- hívja fel a figyelmet. És végül megerősíti, ami évek óta nyilvánvaló, vagyis hogy az Orbán-kormány paranoiája semmiféle kritikát nem tűr el, létezik ugyanis egy értelmezés, hogy aki bírál, az biztos valamilyen ellenfél nevében szólal meg.