Kiadós tömegverekedést rendeztek a teljes körűen megújuló Erzsébet tábor munkásai Balatonakaliban
Csütörtök reggel komoly tömegverekedés alakult ki Balatonakali központjában. A Veszprém megyei rendőrségtől az eset iránt érdeklődő 24.hu azt a választ kapta, hogy reggel 7 körül egy 30 fős csoport egy 4 tagú csapatra támadt rá az üzlet parkolójában, mert egy korábbi sérelmüket akarták megtorolni.
A rendőrség szerint két férfit ütöttek-rúgtak főleg, de a négyes végül a kocsijukkal el tudott menekülni. A 30 fős brigád pedig egy szomszédos településre hajtott.
Ez Zánka volt, ahonnan a nagy erőkkel kivonult rendőrök 23 embert állítottak elő, két főt őrizetbe is vettek.
Hozzátették, az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás gyanúja áll fenn.

A portál munkatársai a helyszínen azt hallották, hogy a teljes körűen megújuló zánkai Erzsébet-táborban zajló nagy építkezések munkásai műszak előtt Akaliba jöttek a napi betevőért, itt találkozhattak össze haragosaikkal. A faluban az a pletyka terjed, hogy
a saját építési művezetőikkel különböztek össze.
A helybeliek szerint a munkások sűrűn járnak Akaliba bevásárolni, de eddig még nem volt baj velük.