Bajnai: három számot kőbe lehet vésni a költségvetés kapcsán

Bajnai Gordon szerint most válság van és nem választás, így a jövő évi költségvetésnek is erre kell reagálnia.

2009. július 4., 11:46

Az MTI úgy tudja: a miniszterelnök a MSZP szombati, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán leszögezte: három számot kőbe lehet vésni, amelyekből nem enged. Bajnai Gordon ragaszkodik a 3,8 százalékos hiányhoz, valamint ahhoz, hogy 120 milliárd forintos megtakarítás legyen az önkormányzatoknál, 40 milliárdos pedig a MÁV-nál. Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök azt mondta: a válságnak nincs vége, ahogy a válságkezelésnek sem és az ország még nincs túl a nehezén.

Mint mondta, felelősségből kettő-null a baloldalnak. A választók látják, melyik pártra számíthatnak a bajban - fogalmazott az MTI információi szerint a kormányfő, aki azt kérte a küldöttektől: ne hagyják, hogy a válságkezelés ellendrukkerei rossz hírekkel takarják el a jó híreket. Bajnai Gordon a vagyonadóról azt mondta, véleménye szerint vagy a vagyon adózzon vagy a munka. Erre szerinte a baloldal válasza ugyanaz, mint a válságkezelő kormányé: inkább a vagyon. Ez százból 90 embernek jó, a többinek rossz hír - mondta a kormányfő.

Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök arról is szólt, hogy a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági ítélet fontos, de nem elég, mert a szélsőségeket politikai-közéleti karanténba kell zárni. Mint mondta, a szélsőségek azért erősödtek meg az országban, mert a létező problémákra "gyalázatosan leegyszerűsítő" válaszok születtek.

A miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy a Fidesz visszacsinálná a kormány intézkedéseit, úgy fogalmazott: "kapus vagyok, védeni akarok, de nincsenek sikeres, magára hagyott kapusok, mert kellenek a hátvédek és a csatárok is". Kell egy csapat - hangozatta a távirati iroda információi szerint a beszéde végén a miniszterelnök.