Bajban a csodacsatár
Egyetlen kormány sem betonozhatja be magát, mert nem képviselheti a teljes nemzetet – állítja Sárközy professzor, aki munkáiban gyakran foglalkozik az egymást követő kormányok államvezetési gyakorlatával. Most Orbánéval teszi ugyanezt. A kétharmados túlkormányzás cím egyben ítélet egy túlmozgásos kabinetről. Hogy kinek tulajdonítható mindez? Nyilván az alcímben megidézett „gólerős csatárnak”, aki most bajban van.
– Az, hogy ki a „gólerős csatár”, sejthető, hiszen manapság csak ő kap labdát. Tankszerű erőcenter. Látjuk, csak hazai pályán eredményes. De mitől mély a talaj?
– Gondolom, attól, hogy széttaposták, feltúrták az egymást követő kormányzati csapatok. Mit szépítsük, a magyar csapat mára elveszítette rendszerváltás idején birtokolt előnyét. A „keleti csoport” riválisai behozzák, lassan kieső pozícióba juttatják. A talaj egyre mélyebb, még a mi centerünknek is. Mellesleg egy lengyel közíró nemrégiben megjelentetett egy portrékötetet Orbánról, amelynek A csatár címet adta.
– Bár „csodacsatárunk” bajban van már a centrális erőtérben is, leginkább a nemzetközi porondon vesztő. De hagyjuk a sportot. Okfejtése arra épül, hogy a rendszerváltás után egyfajta „demokratikus düh” jegyében olyan alkotmányos intézményeket vezettünk be, amelyek Nyugaton századokig érlelődtek, ám nálunk alkalmazhatatlanok voltak.
– Ezt nem vethetjük a rendszerváltók szemére. Kétségtelen: elvetettük a sulykot. De a politika nem csupán ráció, nagymértékben érzelem is. Negyven év böjtölés után mindenből a legjobbat akartuk. A legerősebb jogállamot, a legstabilabb demokráciát, a legtöbb szabadságot. Túlhangsúlyoztuk a jogokat, elmostuk a kötelezettségeket, miközben a kialakuló politikai hidegháború viszonyai között az állam működőképessége jelentősen csökkent. Törvényszerűen elkövetkezett bizonyos fokú „soft weimarizálódás”. A magyar állam, a közigazgatás az évezred elejére egyre tehetetlenebbnek mutatkozott.
– A mélypont nyilván az volt, amikor lángban állt a televízió, tüntetők sátoroztak a Kossuth téren, kordonokat állítottak és bontottak, a CNN válságstábot delegált Budapestre. Kitört a káosz.
– És ez csak a felszín volt. 2010-ben a lakosság szinte közfelkiáltással fogadott egy magát „döntésképesnek” deklaráló, keményebb, katonásabb államot.
– Ennek próbált megfelelni sajátos módszereivel a Fidesz? Vérfagyasztó, ahogy leírja: Orbán kezdetben elfogadta a parlamenti váltógazdaságot, amelynek élharcosa volt, hogy mihelyt lehetősége nyílt rá, azonnal felszámolja.
– Felszámolni nem akarta, a hatalomba kívánta minél jobban bebetonozni magát. De mi ebben a vérfagyasztó?! Politikusról van szó. És még nem láttam politikust, aki elfogadta volna, hogy négy évig marad, aztán üsse kő, próbálja más.
– Hol helyezné el a mai Orbán-kormányt Európa politikai térképén?
– Ha tárgyilagosan akarom megítélni, azt mondom, „egyelőre még bent vagyunk az unió sáncai között”, de helyzetünk ingatag. Ha a Kelettel próbálunk kereskedni, ha a kínai befektetéseket akarjuk ösztönözni, legyen, próbáljuk meg. De nem kell ebből ideológiát csinálni, keleti szélről, hanyatló Nyugatról bölcselkedni. Nem hirdetném, hogy mi vagyunk Európa mintaállama, a Kelet csillaga. Ez a fajta propaganda engem az Ordító egér című angol filmre emlékeztet. Kiutasítanánk az amerikai ügyvivőt? Le kéne csukatni, mert nem élt feljelentési kötelezettségével? Hol élnek azok az emberek, akik ezt kitalálták?!
A teljes cikket elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.
