Az új legitimációs ideológiája – Egy kampány, amelyen nevetni kellene, mégsem lehet

Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét. Ezzel a címmel indított nagyszabású kampányt az Alapjogokért Központ. Ez azért is keltett a szokottnál nagyobb visszhangot, mert Orbán Viktor kedvenc lapját, a Nemzeti Sportot tartották alkalmasnak arra, hogy elindítsák a programot. Ott jelent meg az a hirdetés, amely első világháborús magyar honvédek kitörését ábrázolja, rajta a szlogennel. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója több nyilatkozatban és cikkben igyekezett elmagyarázni, miért van szükség erre a projektre. Azt is elismerte, hogy a miniszterelnök trianoni évfordulón elhangzott beszéde inspirálta a kampányt. Orbán Viktor ott többek között kijelentette, hogy „mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát”. Szánthó szerint ebből az is következik, hogy „nem szabad megijedni, nem szabad kicsinyhitűnek lenni akkor sem, amikor az embert támadják”. A cél pedig az, hogy „a magyarság daliás időit és sorscsapásait is felelevenítve, … felülemelkedve a múlt sérelmein, össze kell fognunk a körülöttünk, velünk élő népekkel, hogy gazdasági-politikai potenciált alkotva együtt tegyük naggyá – igen, saját magunkat”. Ennyi bevezető feltétlenül szükséges volt a következő interjúhoz, amelyben Krausz Tamás történésszel igyekeztünk megfejteni az újabb kormányzati kampány hátterét.

A kampánynak van egy rövid címe is, ez pedig az, hogy: Készüljetek. Ön szerint mire kell készülni?

Mindegy is, mire kell készülni. Időről időre olyan filmeket, videókat kell bemutatni, amelyek a Fidesz és a koalíciója melletti kiállásra tudnak késztetni bizonyos társadalmi csoportokat. Ez már nem az első, sőt a sokadik olyan kampány, amely effajta mozgósítást tűz ki célul. Az elvi elhatározást mindig tettek követik, bevetik a teljes sajtójukat, és így nekiesnek a társadalomnak. Az utóbbi tíz évben már nagyon sokféle dologra mozgósítottak, de a trianoni évfordulót leszámítva ez az első kampány, amelyben egy egész vulgáris történelemszemléletet zúdítanak ránk. Elsősorban persze azokat a rétegeket célozzák meg, amelyek hisznek ezekben a zöldségekben. A szélsőjobboldali szavazókat például feltehetően jól lehet mozgósítani ezzel a klasszikusan etnonacionalista ideológiával. Ilyesfajta mozgósítás persze nemcsak nálunk létezik, hiszen összhangban van korunk szellemével és áthatja szinte egész Európát, de még Amerikát is. És tegyük hozzá, legalább annyira hatásos lehet, mint a Soros György elleni kampány volt, alig burkolt antiszemitizmusával.

Csakhogy a jelek szerint az a kampány kifújni látszik. Ezért kell helyette valami más?

Ennek sok oka van, ez is beletartozik. Ám legalább ennyire lényeges, hogy ez a Fidesz stratégiája. Kitalálnak valamilyen hatásosnak látszó mozgalmat, amivel el lehet terelni a figyelmet lényeges kérdésekről. Mi is erről beszélgetünk most ahelyett, hogy azokkal a legostobább szociális és gazdasági intézkedésekkel foglalkoznánk, amelyeket sorozatosan lenyomnak a torkunkon. Ami viszont az eredeti kérdést illeti, teljes homály fedi, hogy valójában mire is kell készülni. Történészszemmel nézve ez valamiféle agyhalál, nincs semmi értelme. Az Európai Unión belül nem lehet a románok ellen készülni, és feltételezem, hogy nem akarják megtámadni a visegrádi négyek többi országát sem. Akkor viszont ki ellen készüljünk? Reálisan nézve ez egy esélytelen handabandázás, amit nem kell komolyan venni.

Fotó: Marton Meresz

Mégsem lehet úgy tenni, mintha ez az egész nem is lenne.

Erről eszembe jutott, mit mesélt sok éve édesapám, aki bölcs ember volt, és ragyogó memóriával rendelkezett. Amikor ő járt iskolába, a múlt század harmincas éveiben, a Horthy-rendszerben, az órák kezdetén mindig elénekelték, hogy „Ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt vannak, most akarják, most akarják kiirtani, de az Isten, a jó Isten nem engedi”. Majdnem egy évszázaddal később ez a mostani kampány ennek a versezetnek a logikájára épül. Mi itt vagyunk a Kárpát-medencében, és valaki ki akar irtani, ám mi – egyébként homályos – ellenségekkel körbevéve is megálljuk a helyünket. Ez akkora blődli, hogy ha vevő lesz rá a lakosság, akkor megérdemeljük.

Orbán Viktor a trianoni évfordulón elmondott sátoraljaújhelyi beszédében tovább is vitte ezt a gondolatot, azt mondta, mi megfordítjuk Magyarország sorsát.

Azok a fegyverek, amelyeket Németországtól és Amerikától vettek, csak úgy nem fordíthatók meg, nem is használhatók német és amerikai szakemberek nélkül. Magyarország kis ország, a nemzetközi viszonyrendszerben ezer dologtól függ, és ez most, 2020-ban sem változott. Ha tehát ezeket az üzeneteket komolyan vesszük, akkor végünk van, és beleszédülünk a rengeteg butaságba. Ha nem lenne komoly a dolog, csak kacagni lehetne rajta. Az államszocializmus idején egy sokkal zártabb világban éltünk, mégsem próbálták azt bemagyarázni, hogy magunk vagyunk, és az egész világ ellen kell megvédenünk magunkat.

Már csak azért sem lehet nevetni rajta, mert erre az egészre van fogadókészség, van közönség.

Így igaz. És ez a kampány nem csak a szélsőjobboldali szavazókat szólítja meg, amit már említettem. Tovább él ugyanis Magyarországon a dzsentroid hagyomány, a szellemi utódai elég szépen túlélték a szocializmust, és ma is velünk vannak. Persze nincs olyan szociológiai felmérés vagy társadalomtörténeti kutatás, amelyben meghatározható lenne, mennyien vannak és mennyire hatásosak. Csak a jelenlétüket lehet érezni a társadalomban, hiszen látható, erre a kampányra is sokan fogékonyak. A középosztály felső részében és a legalsó rétegekben lehet tapasztalni odaadást az etnonacionalista kihívások iránt.

Ráadásul az emlékezetpolitikát, amelyet oly nagy előszeretettel gyakorolnak, teljesen az aktuálpolitika szolgálatába állították.

Valóban, az egész emlékezetpolitika alá van vetve a pillanatnyi kormánypolitikának, és igen változó. Ha kell, antiszemita, ha kell, filoszemita, itt bármi lehet és annak az ellenkezője is, ha a kormány politikáját kell egy adott pillanatban szolgálni. Minden eseményre van ideológiai magyarázatuk, úgy szedik elő őket, mint Mari néni a spájz polcairól a megfelelő befőttesüvegeket. Előveszik, megetetik a lakossággal, s lehet, hogy majd egyszer visszatérnek még rá, de az is előfordulhat, hogy soha többé nem lesz rá szükségük. Ebben nagyon pragmatikusak. Szerintem egyébként maguk sem hiszik el ezt a sok zagyvaságot. Ezt annak alapján is mondom, hogy láttam a kampányt indító videót, ahol egy hercig család végigéli hazánk történelmét Istvántól napjainkig.

Fotó: Marton Meresz

Mindehhez pedig ott vannak a hívószavak: erő, igazság, felemelkedés.

Ahelyett, hogy a kulturális színvonal emelésével, az egészségügy javításával, az állami oktatás felkarolásával, az egyetemi autonómia biztosításával foglalkoznának, vagy javítanák az emberek létfeltételeit. Általában nem arról beszélnek, ami valóban foglalkoztatja a magyar társadalmat, pedig igazán lenne elég aktuális probléma. Ehelyett ilyen kampányokat indítanak, aminek semmi értelme. Tisztában vagyok vele, hogy ez az agymosás része, és azt is tudom, hogy ilyesmi Nyugaton is megy mindenütt, de talán nem ilyen mértékig áll szemben a társadalom többségének kultúrájával, mint itt. Szerintem ezen az alacsony színvonalon a magyar társadalom is túl van. Magyarországon már mindenki tudja, hogy nem kell megalapozni a nemzetállamot, s ismerik azt is, milyen múltra tekinthet vissza. Ha tehát egy ilyen alacsony szellemi szintre próbálják leszorítani a társadalmat, az nagyon veszélyes is.

De mégiscsak ezzel próbálkoznak, azzal a felkiáltással, hogy formálják a szemléletet.

Én azért kételkedem benne, hogy ezzel tartósan lehet mozgósítani a társadalmat. Ha mégis így lenne, akkor nagy baj van. Ezt a kampányt csak az teszi érthetővé, ha arra gondolunk, hogy egy új legitimációs ideológiát akarnak csinálni ennek a tekintélyuralmi rendszernek. A felülről kinevezett nemzeti burzsoáziának – amelynek nincs polgári, de őszintén szólva semmilyen kultúrája sem –, vagyis annak a néhány családnak esetleg tetszik ez az ideológia. Azért próbálkozhatnak az effajta mozgósítással, mert itt nincs bázisa, társadalmi háttere egy nyugati típusú polgári demokráciának. Orbán Viktor ezt nagyon is jól tudja, ezért is akar ilyen irányba elmenni. Egy nagy országban, amilyen Oroszország is, valószínűleg nem is lehet az államot másképpen egyben tartani. Magyarország azonban kicsi, nem lenne szükség ilyen módszerekre. El kell tehát gondolkodnunk azon, mire megy ki ez az etnonacionalista mozgósítás, és akkor elmegy a kedvünk a viccelődéstől.

Az Alapjogokért Központ vezetője nemrég megköszönte a bírálóknak, hogy foglalkoztak a kampánnyal, mert még a kritikával is segítettek. Ez a Gábor Zsazsa-szindróma, mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk.

Teljesen így van, ezért gondolkodtam azon, hogy egyáltalán szabad-e nekünk ezekről a kérdésekről beszélgetnünk, hiszen ezzel mi is beállunk ebbe a sorba. De még mindig bízom benne, ha elégszer mondjuk, talán sikerül rádöbbentenünk az emberek többségét arra, hogy ez egy zsákutca. Egy olyan rendszer legitimációs ideológiája, amiből a magyar társadalomnak később nem lesz sok haszna. Aztán utólag majd megint gondolkodhatunk rajta, hogy merre mentünk…