Az Orbán-modell fertőző és csak egyre mélyebbre vezet

Az egykori NATO- és washingtoni nagykövet, aki jelenleg a Johns Hopkins Egyetem tanszékvezetője a tengerentúlon, rámutat, hogy az eltelt hónapok sok rosszat hoztak Európának és Magyarországnak. A földrész elárulta gyengeségét, ami a vezetés hiányából, az önelégültségből, a megosztottságból és a vízió hiányából fakad. Ráadásul a válság kellős közepén felbukkant Orbán Viktor, a politikai szerencsejátékos, aki nagy tétben játszik. Az ilyesfajta hazardőrök időnként meztelenül távoznak, időnként viszont egy vagyonnal. Nem kétséges, hogy sokat kockáztatott, amikor belevágott a gusztustalan kerítés megépítésébe, hogy távol tartsa menekülteket. Elsősorban a hanyatló népszerűsége, a Fideszen belüli lázadás vezette. De megragadta a lehetőséget, és most az európaiak azt kérdezik: lehet, hogy igaza van?

Ne legyen kétség: ezt az utat a pusztulás szegélyezi, Orbán egyben szörnyű képet alakított ki országáról világszerte. Tovább gyengítette az európai egységet. Viszont rájött, hogy a kezére játszik az a rendezetlen mód, ahogy a földrész kezeli a krízist. Válaszából kiérződik az idegengyűlölet, a rövidlátás, a Putyin-féle illiberális hozzáállás. Súlyos károkat okozott a fiatal magyar demokráciának, lehetővé tette a kleptokráciát. Ellenben megállította az ország korszerűsödését. Olyan modellt alkotott, amely fertőző és csak egyre mélyebbre vezet. Viszont egyvalamit nem lehet tagadni: Orbán kivételesen tehetséges vezető, harcos és bátor. Nem vitatható, hogy szinte minden más politikusnál jobban megérezte sok magyar és európai félelmét, majd gyorsan és határozottan lépett, hogy ezt kihasználja. És orosz mintára pontosan észreveszi, ha pipogya alakokkal van dolga, akik ugyan nagyhangúak, de nincs náluk bunkósbot.

Ha nem bólogató jánosokat kérdezne, akiknek fontos az ország sorsa, akkor azt mondták volna nekik, hogy a válság lehetőséget kínál Magyarország és saját maga számára is, hogy ragyogjon, hogy megragadja az esélyt, és az országot Európa élvonalába állítsa a közös határok bátor védelmezőjeként és a rászorulók segítőjeként. Ehhez üdvözölnie kellett volna az igazi menekülteket, viszont vissza kellett volna utasítania a gazdasági bevándorlókat és le kellett volna csapnia az embercsempészekre. Össze kellett volna fognia az ellenzékkel, a humanitárius szervezetekkel. Ő nem ezt választotta. De még nyitva a kapu, hogy 180 fokos fordulattal konszenzust hozzon létre idehaza és külföldön, újraépítse a kapcsolatokat Európában. Ehhez be kell szüntetnie a harcot és igazi vezetővé kell előlépnie. Felül kell vizsgálnia azt az álláspontját, hogy nem fogad be menekülteket.

Kinyújthatja kezét az egész magyar társadalom és nem csupán az idegengyűlölő szélsőjobb felé; fel kell adnia a teljes ellenőrzés gondolatát; újra kell építenie a magyar gazdaságot, mérsékelnie kell a függést az orosz gáztól és az erkölcstelen német vállalatoktól. Itt a ragyogó pillanat, hogy elismerje hibáit és visszatérjen a szabadsághoz, a demokráciához és a modernizációhoz. Meg tudná tenni, de biztos, hogy a végén az lesz, amit Tom Lantos szokott mondani, amikor középszerű politikusokkal találkozott: „Nagy tehetség, de talán nem olyan okos, mint ahogy hisszük.”