Az Orbán-kormány beintett a nyugdíjasoknak, és újra a legszegényebbeket sújtja

2018. november 15., 06:01

Szerző:

Arra hivatkozva, hogy csak kevés embert, a nyugdíjasok tizedszázalékban mérhető arányát érinti, az Orbán-kormány nem hajlandó emelni a 28 500 forintos nyugdíjminimumon – derült ki abból a válaszból, amelyet Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára adott kedden az Országgyűlésben Hohn Krisztina LMP-s képviselőnek.

Az Orbán-kormány annak  ellenére nem látja szükségesnek az emelést, hogy a nyugdíjminimum összege az elmúlt tíz évben nem változott, az elutasító válasz kapcsán azonban a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata azt firtatja, hogy ha valóban kevést embert érint a nyugdíjminimum kérdése, akkor az miért jelenlegi helyzet fenntartása melletti érv, és miért nem növelik az összeget.

„Mi akadályozza meg a kabinetet, hogy a szánalmasan alacsony nyugdíjminimumot megemelje?”

– hangzik a MASZSZ kommentárja az ügyben. 

Juhász László, a MASZSZ nyugdíjas tagozatának az elnöke a maga részéről arra hívja fel a figyelmet, hogy ha mindössze néhány ezer emberről lehet szó, a nyugdíjminimum emelése nem költségvetési, hanem politikai kérdés. De árnyalja a képet az is – emlékeztet a lapunkhoz is közleményében Juhász László –, hogy olyan szociális juttatások összegét, amilyen a gyes, az anyasági támogatás vagy a gyermeknevelési támogatás a törvény a 28 500 forintos nyugdíjminimum különböző százalékos mértékében állapítja meg. Ez nyilvánvalóan azt jelenti – fűzhetjük hozzá –, hogy a nyugdíjminimum ügye sokkal több embert érint néhány ezernél, százezernél több támogatás sorsa forog kockán, az Orbán-kormány pedig azért nem akar hozzányúlni tíz év után sem a nyugdíjminimumhoz, mert százmilliárdos kiadásról lehet szó. Ettől függetlenül visszatetsző, hogy a családok évében az Orbán-kormány nem lép az ügyben.

Fotó: Pixabay

Juhász László szerint az Orbán-kormánynak azon is el kellene gondolkodnia, hogy amíg az aktív munkavállalók esetében a minimálbér elérte a létminimum szintjét. Sok százezer nyugdíjas jóval kevesebbet kap a korosztály esetében számított létminimumnál. Magyarországon a nyugdíjasok több mint felének százezer forintnál kisebb összegből kell gazdálkodnia havonta. A tagozati elnök nem vitatja, hogy a nyugdíjkassza kiadásainak határt kell szabni, a közteherviselés és a családtámogatási rendszer jelenlegi szabályait azonban elfogadhatatlannak tartják.

„Az egykulcsos – jövedelemtő függetlenül 15 százalékos – szja, illetve a családi adókedvezmények kifejezetten a tehetősebb rétegek érdekeit szolgálják, miközben a szegényebbek, illetve a nyugdíjasok egyre rosszabb helyzetbe kerülhetnek”

– zárul a közlemény.

Az Orbán-kormány a közelmúltban több, a nyugdíjasok számára kedvezőtlen intézkedésről döntött. Semjén Zsolt benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely felgyorsítaná és megkönnyítené a tartozások behajtását az adósságban vergődő nyugdíjasokon, a nyugdíjprémium összegét pedig úgy számolják ki, hogy bár van, akinek több jogcímen több pénz járna, a törvényi előírások rögzítik, hogy mindenki maximálisan 18 ezer forintot kaphat.

A hétvégén is folytatódik az alapvetően napos idő, de szombaton egy hidegfront miatt előfordulhat záporeső és sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél. Vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Tizenöt Siemens mozdonnyal bővül a magyar vasúttársaság flottája, a járművek október második felétől állnak szolgálatba a belföldi InterCity és a Bécsbe közlekedő EuroCity vonalakon. A mozdonyflotta bővítésével pontosabbá és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés – közölte a MÁV-Start. Egy vasúti szaklap szerint viszont nem olyan rózsás a helyzet: valójában kényszerből kell bérelnünk, mivel Lázár János lefújta a 115 mozdony beszerzésére kiírt tendert.