Az MSZP kivonul az ülésről a magán-nyugdíjpénztári javaslatok tárgyalásakor
Az MSZP nem vesz részt a magán-nyugdíjpénztári változásokról szóló törvényjavaslatok vitájában, kivonul annak kezdetekor az ülésteremből - írja az MTI.
Mesterházy Attila pártelnök a frakció rendkívüli döntését azzal indokolta, hogy nem asszisztálnak az emberek megzsarolásához. Az erről szóló bejelentésről tartott hétfői sajtótájékoztatón ott állt mögötte az MSZP képviselőcsoportja. Közölte: a magán-nyugdíjpénztári változásokkal kapcsolatos törvényjavaslatok részletes vitájában és az arról szóló zavazásokon sem vesznek részt. Tájékoztatása szerint az MSZP nyugdíjkerekasztalt hoz létre.
Nem leszünk bűntársak egy ilyen cselekedethez - jelentette ki Mesterházy Attila, hozzátéve: ez az első ilyen döntése az MSZP-nek, de a jövőben sem fog közreműködni olyan ügyekben, amelyekben a kormány bűncselekmény elkövetésére buzdít és ehhez tettestársakat keres. A szocialista politikus megismételte: amint lehetőségük nyílik rá, kártalanítják a magán-nyugdíjpénztári tagokat és felelősségre vonják azokat, akik elkövetői és társtettesei voltak ezeknek "a gyalázatos cselekedeteknek".
Kérdésre válaszolva a kárpótlás módjáról és mértékéről egyelőre nem tudott részleteket mondani.
Sérelmezte, hogy a kormány - előzetes konzultáció nélkül - pénteken este nyújtotta be a törvényjavaslatot és "eldugta" annak parlamenti vitáját hétfő éjjelre. Szavai szerint ez azért történt így, hogy a kabinet "tudjon sumákolni" és a lehető legkisebb nyilvánossága legyen az ügynek. Ez méltatlan ahhoz a hárommillió emberhez, akiket érintenek ezek az intézkedések, akiket kár ér - vélekedett.
Mesterházy Attila "kármentésként" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, ne tartsanak téli szünetet, hogy mielőbb állást foglalhassanak a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványok ügyében. Kérésüket azzal indokolta, hogy a parlament előtt lévő törvény január 31-i határidőt tartalmaz az átlépésre.