2013. január 19., 21:25

A rendőrség véget vet annak a fővárosi demonstrációnak, amelynek keretében civil és hajléktalan aktivisták szombat délután a VII. kerületi Csányi utcában elfoglaltak egy üresen álló, önkormányzat tulajdonú épületet – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

2013. január 19., 18:29

Kegyeleti megemlékezést tartottak szombaton, a hejcei légi szerencsétlenség hetedik évfordulóján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. Az eseményen Martin Glváč, Szlovákia védelmi minisztere és Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter megköszönte mindazok munkáját, akik annak idején részt vettek a mentésben.

2013. január 19., 13:34

A Fidesz szerint „a magyar falvakban, városokban bőven van munka, amit közmunka keretében el lehet végezni”. A szocialisták viszont statisztikával alátámasztva jelezték, hogy a kormánypárt túl nagyot álmodott, mert nyoma sincs az általuk beígért egymillió új munkahelynek.

2013. január 19., 09:38

Öten haltak meg az országban kihűlés miatt az elmúlt 24 órában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombat reggel a rendőrség honlapján.

2013. január 19., 08:22

Alapvető kérdések várnak tisztázásra az iskolák állami átvétele után. A 168 Óra stúdiójában Lampé Ágnes és Nagy Csaba.

2013. január 19., 07:53

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni – erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

2013. január 18., 23:36

2013. január 18., 20:32

A Dunántúlon szombat hajnalra megszűnik a havazás és a hófúvás is, de a középső megyékben 10 centiméternyi, keleten pedig akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat szombat estig. Szombat hajnalban néhol mínusz 17 fok is lehet.

2013. január 18., 18:47

Szerdán jelentette be a kormány: magyar tulajdonosok svájci számláit derítené fel, hogy kiszűrje az adóelkerülőket. Szakemberek szerint a kinti számlák felderítésében nyilvánvalóan nem lesz partner Svájc. Ugyanakkor a közgazdász hangsúlyozza: ha felmerül a bűncselekmény gyanúja, jogos elvárás a bankszámlák felfedése. Igaz, a szenzitív adatok felfedése minden ilyen esetben a hatósági eljárás része.

2013. január 18., 16:52

Párttá alakul az Együtt 2014 – jelentette be a múlt héten Bajnai Gordon. Zajlanak az ellenzéki szervezetek közötti egyeztetések is – bár csak látszat, hogy széles, kormányváltó összefogás állna össze. Az asztalnál csak a politikai baloldalról gyülekezik fű, fa, virág, hírmondó sincs a konzervatív táborból. Hol van Bokros? Lesz-e pártja? És hol a Fideszből kiábrándult mérsékelt jobb? Milyen dilemmákkal küszködnek? KRUG EMÍLIA írása.

2013. január 18., 15:22