Az interneten is dübörög a kormánypropaganda, de a sorosozás nem olyan hatékony, mint szeretnék

A magyar internetes hírportálok, blogok közösségi médiában kifejtett hatása alapján készítette el az elmúlt három hónap belpolitikai trendelemzését a Policy Agenda. Ez alapján az látszik, hogy a sorosozás és a „Soros-terv” az egyik legnagyobb hatást kiváltó ügy a belpolitikai témák közül. Ezzel mindenképpen azt érte el a Fidesz, hogy az általa megszabott tematika érvényesül. Ezzel szemben nincsen ellenzéki kulcsszó, üzenet, amely érdemben hatna (akár negatívan, akár pozitívan) a választókra.

2017. november 15., 12:51

Szerző:

A Soros-terv mint kifejezés a médiában Orbán Viktor júliusi beszéde után jelent meg. Ezt követően folyamatosan növekedett azoknak a cikkeknek, bejegyzéseknek a száma, amelyek ezzel foglalkoztak. Októberben már hétszer annyi írás foglalkozott az interneten ezzel a témával, mint a „Soros-terv” belpolitikai születésének pillanatában, azaz júliusban – írja elemzésében a Policy Agenda.

A kifejezés megszületése óta változás is történt, elsősorban a kormánypárti online médiában, amely már nem önmagában Soros Györggyel foglalkozik, hanem kontextusba helyezi a miniszterelnök tusványosi iránymutatása alapján. Így a Soros-terv mint belpolitikai műszó megjelent a magyar médiában, és leváltotta a szimplán Soros Györgyről szóló írásokat.

A részletesebb elemzés során három kulcsszó (és annak mutációi) alapján vizsgálták a híreket és a közösségi médiában gyakorolt hatásukat. A legnépszerűbb (legtöbb megosztást, kommentet, like-ot kapó) írások a migránsokkal kapcsolatosak, erre reagáltak a legtöbben. Ez a Soros-terv kifejezés megjelenése és általánossá válása után is így maradt. Azaz még mindig ez a legerősebb üzenet.

Soros és a migráció az online médiában (megosztások száma – ezer)

Egyértelmű, hogy amikor egy hír hatással van az internetet használókra, annak éppen megosztó jellegű tartalma miatt válik azzá. Ebből a szempontból nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy minél nagyobb a hatásfoka egy Soros-tervvel foglalkozó hírnek, annál kedvezőbb a kormányra nézve.

Ebben a témában az elmúlt három hónapban a száz legnépszerűbb (azaz legtöbb megosztást, like-ot, kommentet kapó) hírt külön is megvizsgálták a Policy Agenda elemzői. A kormánypárti média interpretációjában megjelent írások az összes megosztásnak, kommentnek, like-nak mindössze 34 százalékát tették ki. Ebből is következik, hogy a Soros-terv kifejezést átvette a nem kormánypárti vagy kormányközeli média. Ennek is köszönhető, hogy már nem csak a kormány álláspontját támogató interpretációkat lehetett olvasni ennek kapcsán.

Teljesen egyértelmű az adatok alapján, hogy a migránsozás és a hozzá kapcsolódó politikai termékek, mint a Soros-terv vagy sorosozás, nincsen olyan hatással a hírfogyasztókra, mint akár egy évvel ezelőtt. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva 22 százalékkal csökkent a közösségi médiában az aktivitás, azaz most már – legalábbis az online térben – nincsen akkor jelentősége a kérdésnek.

Ezzel együtt ez az ügy alapvetően meghatározza a politikai napirendet. Az ellenzék nem tud akár megközelítő erősségű ügyet felhozni vele szemben. A Jobbik által kezdeményezett bérunió nagyjából hatvanezer megosztást, kommentet, like-ot hozott, míg az egyik fő ellenzéki téma, az igazságos választási rendszerért való küzdelem ennél is kevesebbet.

Jól mutatja a Soros-terv megalapozottságát és tényleges belpolitikai műszófunkcióját, hogy a V4-országok és Románia internetes hírportáljainak adatelemzése alapján csak magyar kontextusban lehet ezzel a kifejezéssel találkozni. Maga Soros György is sokkal kisebb hatásfokkal jelenik meg ezekben az országokban. Szemléletesen mutatja ezt, hogy miközben augusztus és október között 550 000 megosztás, like-ot, kommentet kaptak Magyarországon a Soros Györggyel vagy a Soros-tervvel kapcsolatos hírek, addig Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában ez a szám összesen 133 000 volt.