Az esőről és szélről fog szólni a hétfő

Nagyjából egész nap esőre számíthatunk országszerte, valamint erős, viharos szélre.

2023. március 27., 06:59

Szerző:

Országszerte borult lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől lassanként felszakadozik, csökken a felhőzet. Az összefüggő csapadékzóna egyre inkább északkeletre, keletre húzódik. Az ország nagy részén jelentős mennyiségű csapadék várható. A felhőzetcsökkenést követően a Dunántúlon gomolyfelhők képződhetnek, amelyekből zápor is kialakulhat. Napközben helyenként az ég is megdörrenhet. Az északnyugatira, északira forduló szél megerősödik, nagy területen viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő, írta a met.hu.

Kedden napos-gomolyfelhős időre van kilátás, és időnként több tájegységünkön is előfordulhat futó zápor, hózápor, néhol akár zivatar is. Sokfelé lesz erős, viharos az északnyugati szél. Hajnalban az ország nagy részén fagyni fog, a fagyzugos, szélvédett tájakon -5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Napközben mindössze 5 és 10 fok közé melegedhet a levegő – írta az Időkép.

(Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)