Az Emmi előtt tüntettek a Tanítanék aktivistái

Követelik, hogy az ötödik érettségi tantárgy szabadon választható legyen, illetve hogy az oktatási kormányzat ne nehezítse a nyelvi érettségit.

2017. március 30., 13:26

A Tanítanék Mozgalom mintegy tíz tagja a Szalay utcában az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé ülve tiltakozott csütörtökön reggel az oktatást érintő átalakítások ellen.

Fotó: Kökényesi Gábor

Polgári engedetlenségi akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a szakképzési rendszerben idén harmincezer diák érettségizik szerintük jogsértő módon.

2017-től ugyanis kötelező a szakmai ágazati érettségi a szakgimnazistáknak, vagyis mindenképpen az az „ötödik vizsgatárgyuk”. Ez egy nagyon összetett, sokféle tárgyból összeálló vizsga, melynek pontos követelményei csak 2016 decemberében váltak nyilvánossá. Emellett az oktatási kormányzat nehezítette a nyelvi érettségit is, miközben a szakgimnáziumban nem emelkedett a nyelvi órák száma és nem állnak rendelkezésre a megfelelő könyvek, feladatsorok.

Úgy látják: ezekkel az észszerűtlen rendelkezésekkel az idén érettségiző diákok életét kényszerpályára állíthatja az oktatási kormányzat, ráadásul jogsértő módon.

Követelik, hogy


  • ne változzon a nyelvi érettségi, az elégséges osztályzathoz legyen elég az A2-es szint;

  • a szakmai ágazati érettségi elégséges osztályzatához legyen elég a 20 százalék, és a méltányosság jelenjék meg a magasabb osztályzatoknál is;

  • két tannyelvű szakgimnáziumokban a diákok olyan nyelven vizsgázhassanak az adott szakmai tárgyakból, amilyen nyelven tanulták őket;

  • ha valaki más pályán szeretne továbbtanulni, és emiatt „pluszban” érettségizik más tantárgyakból, a szakmai érettségit ne legyen kötelező beleszámolni a felvételi pontjaiba;

  • pontosan és egyértelműen legyen megfogalmazva, hogy a tanulási nehézséggel küzdő (SNI-s, illetve BTM-kóddal rendelkező) tanulók milyen felmentéseket és könnyítéseket vehetnek igénybe a szakmai érettségin;

  • állítsák vissza a következő tanévtől a szakgimnáziumokban az ötödik érettségi tantárgy szabadon választhatóságát.