Az EMIH - Magyar Zsidó Szövetség nem zárja be a fenntartása alatt álló zsinagógákat

2020. március 13., 19:18

Szerző:

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) - Magyar Zsidó Szövetség fenntartásában álló zsinagógák továbbra is nyitva állnak a magyarországi zsidó közösség tagjai előtt, erről közleményt adott ki a magyarországi zsidó egyház:

„A Hitközség a rendszeres zsinagógai imákat, illetve a kiemelt napokon egyes szakrális együttléteket követő, borra mondott áldásokat (kidus) és az azok után következő könnyű étkezéseket továbbra is megtartja. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség a zsinagógáit napok óta rendszeresen fertőtleníti, továbbá minden imahelyen rendelkezésre áll elegendő mennyiségű kézfertőtlenítő is a közösség tagjai számára. Az EMIH mindemellett az elmúlt napok során folyamatosan felhívta a zsidó közösség figyelmét, és ismételten kéri a közösségi vallásos tevékenységeken résztvevő valamennyi látogatóját, hogy fokozottan figyeljen társai egészségének megóvására, illetve a közösen használt terek higiéniájára és a rendszeres kézmosásra. Egyúttal kéri a közösség tagjait, hogy ha betegnek érzik magukat, mindenképpen maradjanak otthon. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség az elmúlt időszakban minden olyan óvintézkedést megtett, amely a vallási élet biztonságának megteremtéséhez szükséges lehet.”

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.