Az előítéletek fogságában

– A párizsi merénylet másnapján hívtam föl, hogy interjút kérjek. Kifakadt a telefonban: „Olvasom a külföldi lapokat, a hozzászólásokat a Facebookon, figyelem a világ hírműsorait, és csak még jobban elkeseredek.” Miért?

– Mert megint összevissza beszélnek a terrorizmusról, az iszlámról, a vallásról. Pedig most különösen fontos, hogy ne sztereotípiák, előítéleteink alapján formáljunk véleményt. De Magyarországon még magasan kvalifikált értelmiségiek is tévedésekkel árasztják el a médiát, kínosan alulértékelik a vallás szerepét, hogy az nem több, mint hogy „szeressük egymást, gyerekek”. Nem veszik észre: a vallás abszolút befolyásolja a viszonyunkat egymáshoz. A magánkapcsolatokat éppúgy, mint a társadalmi, politikai, kulturális viszonyulásokat. A világot ugyanis kétféleképpen lehet elsajátítani: a tudás és a hit révén.

– Azaz: egyfelől racionális értelmezéssel, elemzéssel. Másfelől: misztikus meggyőződéssel?

– A hit fő forrása inkább a bizalom. A hívő ember kezében tartja a könyvet, amelyre az van ráírva: Biblia. Vagy: Korán. Racionálisan nem lehet igazolni – cáfolni sem –, hogy a „szent írás” Isten kinyilatkoztatása. Csakis a hit, a bizalom alapján fogadjuk el ezt. Persze nem arról van szó, hogy a hívő ember butuska, aztán majd tudással megokosodik. A hitünk révén egyszerűen másként viszonyulunk a világhoz. A racionális gondolkodásban érvek és ellenérvek ütköznek. Diskurzus folyik. Ám a hit esetében milyen érvet is sorolhatnánk, hogy nem a Korán az Isten kinyilatkoztatása, hanem a Biblia, vagy ellenkezőleg? Tudatlanságunk gyönyörű manifesztációja, hogy egyesek arról beszélnek: a Korán a muszlimok bibliája, a mecset a muszlim templom, a péntek a muszlim szombat. A mi világunk fogalmait próbáljuk ráerőltetni egy olyan világra, amelynek egészen mások a fogalmai. Életveszélyesen megtévesztjük magunkat. Elfedjük ezzel a két világ közti lényeges különbségeket.

– Mit kellene észrevennünk?

– A zsidó-keresztény hagyomány – történelmi, politikai, társadalmi körülmények, véres tapasztalatok, pogromok hatására – fölerősítette a tanításában: a világi és a vallási szféra szétválasztandó. A zsidók szerint az „állam törvénye a törvény”, a kereszténység meg azt mondja, „add meg a császárnak, ami a császáré”. Ez kellett a szekuláris demokráciákhoz és a vallásszabadsághoz. Viszont az iszlám egyszerre politikai és vallási mozgalom is, így is indult – Mohamed nemcsak vallásalapító volt, hanem hadvezér, politikai irányító, törvényhozó –, ott nem lehetséges a szekularizáció, a szétválasztás.

– Pedig sokan vélik úgy: amit az iszlám terroristái képviselnek, az nem az igazi iszlám.

– Ilyenkor is dührohamot kapok. Mi az, hogy igazi iszlám? Tudjuk, melyik az igazi kereszténység? A katolikusoké? A reformátusoké? Az evangélikusoké? A pünkösdistáké? Azok a vallások – zsidóság, kereszténység, iszlám –, amelyek Isten kinyilatkoztatott szavára alapozzák hitrendszerüket, azzal szembesülnek: ha az írás Istennel egylényegű, miként lehetséges, hogy mi, emberek megértjük? Nyilván értelmezni kell a szöveget. De az értelmezés annyiféle, ahány történelmi, politikai, társadalmi helyzet van. Tehát eleve sokféle az iszlám vallása is.

– Lehet fundamentalista is.

– Az is. De mondom: az iszlám sokféle. Ráadásul a fundamentalizmus lehetősége ott van minden vallás legmélyén. Nincs kivétel. A hívő ember nyugodtan tekintsen egyetlen igaz hitként saját hitére. A baj ott kezdődik, ha valakik a hitüket kizárólagossá és univerzálissá akarják tenni, ha a missziós tudatuk militánssá válik. Máskülönben akik az iszlám fundamentalista tanait hirdetik, a legigazibb iszlámhagyomány folytatóinak vallják magukat. Ha úgy tetszik: reformereknek.

– De a Korán elítéli az öngyilkosságot. Ők pedig öngyilkos merénylők.

– Valóban: a prófétai hagyomány alapján azt is vélhetnénk, hogy az öngyilkos merénylők nem igazi muszlim hívők. Csakhogy ez nem igaz. Benne van az iszlámban a mártírtanítás: azok lehetnek mártírok, akik tanúságot tesznek az igaz hit mellett – akár a halálukkal is. Vagyis a terroristák önmagukat mártírnak tekintik. Ez is egy lehetséges értelmezés.

– Ha visszatérnek a tradíciókhoz, mitől lennének reformerek?

– Éppen ettől. A vallási tradíciókban a reform azt jelenti: vissza a kezdetekhez. A reformátusok is azt hangoztatták: minden, ami időközben rárakódott a keresztény vallásra, hazugság volt, letérés Jézus útjáról, vissza kell menni oda. Így gondolkodik az iszlám is. A fundamentalista reformok képviselőinek meggyőződése: most találnak vissza az eredeti forrásokhoz.

– Mindebből az is következik: az Iszlám Állam szíriai, líbiai háborúja inkább vallásháború, mint polgárháború.

– Így van. Olyannyira, hogy az iszlámon belül, a különböző vallásirányzatok közötti ellentét legalább akkora, ha nem nagyobb, mint az iszlám és az azon kívüli ellentét. A fundamentalistákat felháborítja, hogy vannak muszlimok, akik a „hitetlenek” uralma, a szekularizáció hatása alá kerültek a modern nyugati „bűnös városokban”. A muszlim bevándorlók második-harmadik generációja nem élte át a háborús borzalmakat, amelyek elől szüleik menekültek. Ők már beleszülettek az európai világba, de gazdaságilag, szociálisan kiszolgáltatottnak érzik magukat, képtelenek integrálódni, frusztráltak.

– És őket is vissza akarják téríteni?

– Jól mondja. Könnyen deszekularizálódnak, könnyen radikalizálhatók.

– Akkor a merényletekkel valójában kiknek üzennek az iszlám terroristái? És mit?

– Elsődleges céljuk az ártatlan polgári személyek elpusztítása. Azt is tudják, a védelmi megtorló akciókban is lehetnek újabb polgári áldozatok. Óriási „haszon” ez a terroristáknak, ugyanis publicitást akarnak, hogy lássa az egész világ, tőlük félni kell. Számukra ez a lélektani győzelem fontos. Azt üzenik: Allah segítségével félelmet tudunk bennetek kelteni, noha látszólag ti vagytok az erősebbek, mi viszont az igaz hit útján járunk.

– Megváltoztathatja mindez Európát?

– Már megváltoztatta. De majd még inkább megerősödnek a jobboldali, szélsőséges pártok, amelyek masszívan iszlám- és idegenellenesek lesznek.

– Másként kérdezem: illiberális lehet Európa?

– Abszolút. Ez a gondolkodás igencsak elterjedhet. Paradoxon, hogy a párizsi merénylet után a Facebookot ellepték az Eiffel-torony sziluettjéből formázott békejelek. Pedig valójában a legembertelenebb terrorral szemben kell majd fellépni. Védekeznünk kell, nem békét hirdetni, hiszen a következő percben bármelyikünk gyereke felrobbanhat egy európai pubban.

– De a békejelekkel is azt fejezzük ki, mint a nyári önkéntes munkáinkkal, amikor mostunk, vasaltunk, főztünk a menekültekre, hogy mi változatlanul befogadók vagyunk.

– Differenciáltan kell gondolkodni. Nem elég az emberi jogi, lelkiismereti szempontokat nézni. Mindennek a közérdek szab határt. A terroristaveszélyre is figyelni kell, és tudomásul venni: Európába nem lehet bejönni regisztráció nélkül. Aki tisztességes szándékkal érkezik, legyen tisztességes a határnál is. Mindenki ellen fel kell lépni, aki az állam törvényeit nem fogadja el. Ugyanakkor ha Európából elvész a szolidaritás eszménye, el fog veszni Európa is. Mi meg attól félhetünk, hogy ez az elviselhetetlen és pokoli Magyarország elviselhetőbb lesz pár év múlva, mint a most sokkal élhetőbb Nyugat.