Az egységesítés a cél

– Minapi sajtótájékoztatója végén – amikor egy riporter a Miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola tapasztalattal nem rendelkező, a szülők és a diákok döntő többsége által is elutasított igazgatójának kinevezéséről kérdezte – ön újságcikkek szerint „dölyfösen, gőgösen, fröcsögősen, minősíthetetlenül tahó módon” nem válaszolt a kérdésére.

– Korábban már többször válaszoltam ugyanezekre a kérdésekre. A cikket magam is olvastam, ezek szerint nem azt mondtam, amit az újságíró hallani akart.

– Legalább egy semmitmondó szófüzérrel lekerekíthette volna a témát. Vagy akár érdemben is válaszolhatott volna a gyerekeiket féltő szülőknek.

– A tanév rendben elkezdődött, és szerintem ez a legfontosabb a gyermekeknek és a szülőknek.

– Hogyan került ebbe a pozícióba?

– Erről miniszter urat kellene megkérdezni.

– Először úgy volt, Rogán Antal utódjaként vezeti a frakciót. Aztán családügyi államtitkárként emlegették, végül a köznevelésért lett felelős.

– Hallottam már ezeket a találgatásokat. De inkább a feladataimra koncentrálok.

– A másik két pozícióra is volt esélye? Vagy azok kacsák voltak?

– Most a köznevelést érintő feladatok a legfontosabbak.

– Ön korábban a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatalt vezette. Nem igazán beágyazott az oktatás területén.

– Mit ért beágyazottságon?

– Beágyazottságon azt értem, hogy nem dolgozott iskolában, nincs oktatásszervezési tapasztalata.

– Én is tanár vagyok, tíz évet töltöttem el a felsőoktatásban. Ezt a tárcát mostanáig valóban gyakorló tanárok vitték, csakhogy a pedagógiának van közigazgatási és tanügyi oldala is, ami tisztán szervezési kérdés. Van rutinom, közigazgatási és államapparátusi irányítási ismeretem. Az iskolák feletti szakmai irányítói jog végrehajtói feladat, ami a kormányon keresztül a jogalkotásból fakad.

– A 2014-es kormányalakítás idején Lázár János az EMMI esetleges feldarabolásáról beszélt. És arról, hogy az egészségügynek és az oktatásnak önálló tárcája lehetne. Aztán maradt minden a régiben. Úgy tudni, pont azért, hogy ne legyenek erős vezetők az élükön, ne tudjanak pénzért lobbizni és szétszedni a költségvetést. Magyarán: végrehajtókat kerestek.

– Éppen az erős emberek képesek összetartani, és képviselni ezt a valóban hatalmas tárcát.

– A munkájában a közigazgatást vagy az oktatást tartja fontosabbnak?

– Most az a fontos, hogy a közoktatási reform talaján megerősítsük az iskolarendszert. Ebben az értelemben valóban fokozott hangsúlyt kell fektetni a szervezeti megerősítésre.

– A Klikre is ráférne az izmosítás. Megalakulásakor Hoffmann Rózsa sikersztorinak látta a megaközpontosítást. Öntől ennek pont az ellenkezőjét hallani.

– Én rendszertanilag nézem az ügyet. A Klik révén hozott intézkedéseknek kétségtelenül voltak előnyei. Van az a méret, ahol ez még optimálisan működik. De a járásokban kialakult viszonyok miatt a Klik nem tudta az iskolák napi működését rugalmasan kezelni.

– Hoffmann Rózsa épp ezt nevezte a rendszer legnagyobb előnyének, mondván: a központ gyorsan és hatékonyan intézkedik.

– A problémát most igazgatási szempontból nézem. Intézmény-fenntartási, működtetési és irányítási szempontból a rendszer nem jól működött, ezért van szükség a megyei szint megerősítésére.

– Ez másfél év alatt ki is derült?

– A rendszerek úgy működnek, hogy legelőször a hibáikat vesszük észre, de utána a működés megmutatja a jó oldalaikat is. Magyarországon csaknem négyezer iskola van, ebből háromezer-ötszáz a Klik fenntartásában. Szinte ugyanennyi önkormányzathoz tartoztak korábban, az ezerfős kistelepülésitől a megyeiig számos formában. Mindenütt akadtak működési anomáliák, a szabályzat sem volt koherens. 2002-ben még így is az iskolák fenntartásának több mint nyolcvan százaléka állami normatívából származott, 2010-ben ötven százalék lett az állami és ötven az önkormányzati hozzájárulás. Miközben ahány önkormányzat, annyi feltétel, lehetőség. Háromezer-kétszáz asztalon terítődtek szét a problémák. Pontosan ez indokolta a teljesen új köznevelési törvényt.

– Ha jól értem, a hoffmanni központosítás átesett a ló túlsó oldalára, ahonnan ön igyekszik visszalökdösni a rendszert a nyeregbe.

– Nem.

– Hanem? Az ön által az imént vázolt kritikákat a hoffmanni érában szakemberek sora rótta föl a kormánynak – akkor még eredménytelenül.

– A kritikák egy része jogos volt, de valójában az elmúlt két és fél évtized oktatási rendszerének szóltak, amely mindig csak elfedte a problémákat. Például egy olyan önkormányzatnál, amelynek nincs iparűzésiadó-bevétele és kevés a normatívája, bezárták az iskolát, vagy rosszabb feltételekkel működtették tovább. Ráadásul a hátrányos helyzetű régiókban élő szegény családok gyermekei a rendszer miatt nem tudtak tisztességesen tanulni, miközben egy megyeszékhely általános iskolájában három idegen nyelv, négy tanár és hat szakkör közül tudott választani a szülő.

– Az imént emlegetett miskolci igazgató kinevezési ügye mégiscsak komoly problémát jelzett.

– Szerintem az volt a komoly probléma, hogy gyerekeket és szülőket használtak fel eszközként egy iskolai belügy megoldására. Az esetben az volt a sajnálatos, hogy egy bizonyos szakmai kör, a kinevezés ellenzői a sajtón keresztül kommunikáltak. Történt ilyen máskor is, bárki a fenntartó. A tüntetés nem a megfelelő módszer, vannak a demokráciának és az emberi kommunikációnak sokkal inkább eredményre vezető útjai.

(A teljes írás a 168 Óra hetilap legújabb számában olvasható.)