Antibiotikum helyett törköly

Magyar innováció. 

2021. december 12., 06:55

Szerző:

Az állatgyógyászatban használt antibiotikumok kiváltását célzó projekten dolgozik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológiai Intézet (MATE GBI) Mikrobiológia és Alkalmazott Biotechnológia Tanszéke egy nemzetközi konzorcium tagjaként – közölte az intézmény az MTI-vel.

Az eljárás kidolgozására indított NeoGiANT nevű projekt 9,3 millió eurós (körülbelül 3,4 milliárd forint) költségéhez az Európai Bizottság majdnem 8,4 millió euróval (több mint 3 milliárd forint) járul hozzá – írták. A tájékoztatás szerint a szőlőtörkölyből kinyerhető polifenolok felhasználásával antibiotikumokat és szintetikus vegyületeket válthatnak ki, így mellékhatásoktól mentesen gyógyíthatók a szarvasmarha-, sertés- és baromfi-tenyésztésben, valamint az akvakultúrában jelentkező egyes betegségek.

Az eljárás előnyeként említették, hogy élelmiszeripari hulladékot hasznosít káros vegyszerek nélkül, energiahatékony módon. Végeredményben tehát – mint írták – elősegítheti a fenntartható élelmiszer-előállítást, a NeoGiANT tehát az erőforrás- és klímatudatos termeléshez is hozzájárulhat. Az Európai Bizottság honlapja szerint az együttműködés 8 európai országból és Argentínából 20 résztvevőre terjed ki. A 2025 szeptemberéig tartó projekt koordinátora a spanyolországi Santiago de Compostela egyeteme.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Laurent Gillieron)

Az Aldi visszahívta egyik népszerű, gluténmentesként árusított proteinszeletét, miután kiderült: a termék glutént tartalmazhat. A BiotechUSA által gyártott pisztáciás szelet fogyasztása veszélyt jelenthet a gluténérzékenyek számára. Az üzletlánc minden érintett vásárlót arra kér, ne fogyasszák el a terméket, és vigyék vissza azt bármelyik Aldi üzletbe.

 

2025 szeptemberétől jelentős változások lépnek életbe a magyar óvodai nevelésben. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára az InfoRádióban beszélt arról, hogy minden nagycsoportos óvodás napi szintű iskolai felkészítésben részesül, hogy ezzel könnyítsék meg a családok számára az átmenetet az óvoda és iskola között.