Az állami tévé talált egy nőt, aki állítólag a migránsok miatt költözött haza Németországból

2018. március 12., 14:43

Szerző:

A migránsok a fontosak, az európaiak viszont másodrendűek – erről mesélt egy magyar nő az M1-nek, aki közel 19 évig élt Németországban. Rácz Emese szerint a menekültek sokkal könnyebben kapnak lakást, és egyre gyakoribb, hogy az uniós munkavállalókat emiatt küldik haza. Az asszony azt mondta: a menekülthelyzet miatt költözött haza Debrecenbe.Rácz Emese 2017. december közepén költözött vissza Magyarországra, Debrecenbe. Visszatérésében szerepet játszott édesapja egészségi állapota is, de elsősorban a német gazdasági és politikai helyzet.

Magyar Idők által szemlézett interjúban a magyar hölgy elmondta, hogy hároméves kisfiával csaknem két évig keresett lakást, a hatóság ugyanis a menekülteket vette előre. A hivatalokban az állami, politikai nyomásra a migránsok számára biztosítottak elsőként lakhatási lehetőséget.

A hölgy beszélt arról is, hogy nem érezte magát biztonságban Németországban a migránsok miatt, azért jött vissza Debrecenbe,

mert látta, mennyire fejlődik a város, és mert biztonságosabban érzi magát Magyarországon.

Az Orbán-kormány szerint a Fidesznek és vidékének legújabban a nőgyalázó, narkóárus arab migránsok által uralt Nyugat-Európai nagyvárosokkal kell ijesztgetni az embereket, minden elképzelhet fellépéskor. Nemrég Lázár János, legutóbb Georg Spöttle igyekezett meggyőzni az embereket, hogy a kontinens Lajtán túli része maga a földi pokol, és pont ilyen gyilkos hely lesz Magyarország is, ha a Fidesz-KDNP helyett a bevándorlásszervező ellenzékre szavaz április 8-án. 

Arról, hogy az a Svédországban élő magyar nő, aki korábban az M1 kamerája előtt ecsetelte a skandináv ország bevándorlói jelentette fenyegetést, valójában egy notórius hazudozó lehet, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.