Az Állami Számvevőszék elnöke szerint jelentős a korrupciós kockázat

A közpénzekből megvalósuló nagyberuházásoknál számottevők az integritási kockázatok, amikor a közérdek is sérülhet – hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Portfólió uniós források 2017 elnevezésű konferencián csütörtökön Budapesten.

2017. március 23., 15:29

Domokos László az MTI tudósítása szerint arról beszélt: a korrupció és a csalás, sikkasztás elleni védekezéshez megfelelően működő integritásirányítási rendszerre van szükség egyes projekteknél is. Az ÁSZ 4-es metróberuházásról 2010-ben publikált jelentésének megállapításaival szinte teljes mértékben összhangban van az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése. (Ami nem akkora csoda, hiszen arra épül.)

A számvevőszéki jelentésben többek között arról írtak, hogy a beruházás feltételrendszerét előnytelen szerződéses kötelezettségek vállalása, közbeszerzési szabálytalanságok jellemezték.